Csimbumcirkusz

Sosem voltam temetésen, és sosem fordult meg a fejemben, hogy jó szokásommal egy hozzám ennyire közel álló ember miatt kell felhagynom. Ámde, ember tervez, Isten... 

 Isten. Nem tudom mit higgyek. Ha valóban létezik, hol volt akkor, mikor a kisöcsém a kereszteződéshez ért? Hol volt akkor, mikor kihajtott elé az a vadbarom? Mit csinált épp, mikor igyekeztek visszahozni őt közénk? Mi alapján dönt arról ki haljon, és ki éljen? Félre értés ne essék, nem kívánom senki halálát, de - sajnos - van rengeteg rossz ember a Világon, akik mások kárán élik az életüket, akik kiontják más életét, akik nyomorba taszítanak ártatlan embereket... még is azoknak kell szeretteiket hátrahagyva távozni, akik soha senkinek nem ártottak? Azt már kiskoromban megtanultam, hogy nincs igazság. Az elmúlt héten pedig rájöttem, hogy nincs fent mennyország, meg pokol odalent. Ez, ahol nap, mint nap létezünk, ez itt az ördög királysága.

 Gondolj bele: drogok, bűnözés, erőszak... mi tette ilyenné a Világot? Ha Isten valóban létezik, és megteremtette az embert, miért hagyja szenvedni a népét? Az egész létünk egy nagy próbatétel, és az általa kreált helyzetekben való cselekedeteink alapján oszt bennünket csoportokba egy következő életre? 

 Kérdés kérdésre, melyekre válasz sosem érkezik. Egyre inkább úgy érzem, mintha szép lassan minden értelmét vesztené. Fáradt vagyok, de nem akarok aludni. Az álmoknak sincs semmi értelme, sosem válnak valóra.

Eltelt egy hét, de minden egyes napja hosszú hónapoknak tűnik. Tegnap este egy kisebb tömeg gyűlt össze a kereszteződésben, hogy együtt emlékezzünk a kisöcsémre. 

 Ádám faragott neki egy nagy kőkeresztet, amit kivittünk a baleset helyszínére. Mikor fel szerettük volna állítani, ahogy ásni kezdett volna Ádám, eltörött az ásó nyele, így jobbhíján a kezével ásta ki a gödröt. Körberaktuk mécsesekkel, meg virággal. Orsi apukájának a vezetésével a motorosok tettek egy tiszteletkört az emlékére. Sokan eljöttek, még a rossz idő ellenére is. Köszönjük szépen mindenkinek, aki ott volt! Jó érzés tudni, hogy ennyien szerették Dávidot!

 Ott álltam az árok szélén, ahova kihúzták a kistestvérem. Ott, ahol küzdöttek az életéért. Ott, ahonnan többet nem jött haza.

Mindig úgy gondoltam, hogy minden okkal történik úgy, ahogy. Minden rosszban képés voltam felfedezni valami jót, de kedd óta nem. Azóta nem hiszek. Van, amiben nincsen értelem, csak úgy megtörténik, mert megtörténhet. Mindenki azt gondolja, hogy vele úgy sem fog, de téved. Bárkivel megeshet, bármikor és bárhol. Elég egy szempillantás, egyetlen röpke pillanat, és minden megváltozik.

Amikor utoljára koptattam sun city flaszterét, nyár dereka volt, és cunami. Igazi rohadt nagy vihar, ami több órás vonatkéséseket eredményezett. Meg egyáltalán is, csoda, hogy elértünk a Nyugatiig abban az időben. Ráadásul a krú létszáma is megcsappant, hiszen ki szeret egy viharban útnak indulni az otthonától mintegy kétszáz kilóméteres (tor)túrára? Hát Zsó, Pítör, és jómagam :] Na nem mondom, hogy követendő példa az akkori körülmények között, de a fanatisták már csak ilyenek :]

Múlthét szombaton sem volt ez túlságosan másként: eső, orkán erejű szél, többkiló ruharéteg, szendvics és üdítő a táskában, vonatjegy a kézben, indulás a 12-es vágányhoz. Ellenben egy kis ez, meg az hiányzott...

Érezted már úgy, hogy összecsapnak a fejed felett a hullámok? Hogy minden egyes karcsapás hasztalan, mert még inkább csak elsodor a parttól? Átfutott már az agyadon, hogy új életet kezdenél egy messzi-messzi galaxisban?

Ha igaz lenne ez a népi hiedelem, hazánk lenne az egyik leggazdagabb ország Európában. Az elmúlt 16 napból legalább 14 folyamatos záporral, néhol pedig jégesővel áztatta el mind a 19 megyénket. Sőt, több várost árvíz sújtott. Vajon azokból a községekből kerül majd elő az a bizonyos arany? Hát nem valószínű. Ellenben, lassan elkezdhetünk bárkát ácsolni. Indítványozom, hogy vergubáljunk csapatokat, és mielőbb kezdjük meg a munkálatokat minél előbb.

 Egyébként pedig, mi már ez a nagy időjárás változás?! Lehetséges, hogy az ózonpajzs már nem több, mint egy hatalmas luk? Múlthéten még ragyogó napsütés volt, meg rohadt meleg... mostmeg? Borzasztó. Részvétem a frontra érzékenyeknek.

 Na, mindegy. Sajnos nem tudunk ellene mit tenni. Viszont, voltam Sub Bass koncerten Balázzsal a Tabánban, másnap pedig majálisoltam a városligetben Beával és Vicussal. Akkor épp klassz idő volt, és tömeg, meg drágaság. Tök durva. Szerettem volna egy lufit, meg körhintázni is, de ilyen árak mellett baszki... esélytelen volt az egész. Nyugtathattam volna magamat azzal, hogy 'majd jövőre', de nem gondolom, hogy akkor már kevésbé sajnálom majd rá a nagy pénzeket, úgyhogy nem fájdítottam a szívemet. Viszont, mikor Bea megkérdezte egy lufi árustól, hogy mennyibe fáj egy léggömb, és meghallottuk, hogy ezerötszáz, a srác megkérdezte hányat kérünk (:'D), Bea meg rávágta, hogy egyet sem, viszont csinálhatna rólunk előttük egy képet :D Ő meg szerintem látta mennyire szükségünk van rá, hogy legalább valami emlékünk legyen arról a napról, hát készített egy fotót, rólunk és a lufikról :) Ahogy sétáltunk tovább a vásárban, a semmiből előttünk termett egy pasi, a kezében pár doboz zsilettpengével, a "Pengét?" kérdést nekünk szegezve. Mit ne mondjak, picit sokkolt így hirtelen. Egyébként kellemes nap volt. Bár a végén a Riót kihagytam volna szívem szerint, de a csajokat is megértem, mert ők meg már unják a Morisson's-t.

 Apropó: nyomtál már be borosüvegbe dugót kiskanállal? :) Éljen a Feneketlen tó és a jóidő!

Amióta az eszünket tudjuk - vagy legalább is az óvodás kortól kezdve :] - május első vasárnapján énekkel, verssel, meg virágokkal halmozzuk el anyukánkat, nagymamáinkat, keresztanyukánkat. De miért is?

Az ókori görögök tavasz ünnepséget tartottak minden évben az istenek anyjának, Rheának. Ezzel együtt pedig az összes édesanyának. Idehaza Magyarországon 1925-ben került sor rá legelőször, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt jóvoltából. Három évvel később törvénybe iktatták, hogy kötelező az iskolákban minden évben az anyák napi ünnepély.

És most, hogy vége a történelem órának... :D Elmesélem az én verzióm:

 Imádom az anyukámat, nagyon. Nem csak, mert Világra hozott és felnevelt, elnézi a botlásaimat és ahelyett, hogy összeszídna, elbeszélget velem arról, hogy miért nem volt jó döntés/cselekedet. Nem csak azért, mert akkor is látja rajtam, ha bajom van, mikor teljes megnyugvást színlelek, és ilyenkor mindig megszeretget... hanem, mert ő az, aki fél szavakból, egy rezdülésemből is megért. Ő az, aki mindig haza vár, és aggódik, ha nem vagyok mellette, még akkor is, ha tudja, hogy jó helyen vagyok. Ő az én anyukám, akinek legalább annyira szüksége van rám, mint nekem őrá. Szeretlek anyu ♥

Éppen ezért van az, hogy alaposan kihasználok minden percet - amiből rohadtul nem fordítok mostanában mütyürnyit sem a posztolásra, sajnálatos módon -. Fú, hát tényleg jórég nem írtam már egy normálisat ide. Hiányzik is, tökre. Csak hát, nagyon el vagyok úszva. Egy kedves, régi ismerősömnek köszönhetően, jóformán az ölembe pottyant egy egész klassz "állás" - de erről majd később -... most azon pörgök ezerrel. Viszont, olyan szintű elvonási tünetek lettek úrrá rajtam pár napja, hogy eddig bírtam tartani magamat. Nagyszó. Mindent egybevetve: ismét itt vagyok, ismét elmúlt éjfél, ismét rámjött a közléskényszer. Most jó volna egy olyan fless, mint ami Győrben volt, effektív nem olyan régen. Amindent, még sosem sikeredett ilyen bazi hosszúra az előszó!

Álmok. Sokak szerint van jelentőségük a jövőre nézve, és szorosan kapcsolódnak a valósághoz. Én tökre nem hiszek az ilyesmiben. Na, nem mintha napi 24 órán át stabil lábakon állnék a földön, de az már egy más kérdés. Éshát, ami azt illeti, hogyha az én álmaim akár csak egy része is belebújna a racionalitás köntösébe... csúf világ lenne - és itt most mindenki gondoljon arra, amire akar... - :D No, mindegy is. Inkább mesélek másról, mielőtt túlságosan is belemerülök itt a miegymásba... ^^'

 Tiszteletemet tettem a Margitszigeten, idén először :] Szuper volt. Feltörtek az emlékek, pedig majdhogynem direkt nem a rakpart felé orinetáltam a triót - két oszt.tsammal mentünk ki fotózás címszó alatt, csellengeni -. Irtó klassz idő volt, ami egyenértékű azzal, hogy fél Budapest a szigeten lebzselt. Körbe jártuk az egészet, és minthogy nem volt rajtam egy kiló ruha - éljen a jóidő :] -, könnyedén felmászhattam a romokra - és mindenhova :D -, meg szabadon palincolhattam (végre). Ki nem állhatom, ha korlátozva vagyok bármilyen téren... meg egyébként is nagy a mozgásigényem, aminek talán az az oka, hogy két percig sem tudok egy ültő helyben meglenni. - De persze az is lehet, hogy pont fordítva van az ok és okozat. Na mindegy. -

 Aztánpedig voltam ám sajtófotó kiállításon is. Lehettem vagy 10-11 éves, mikor utoljára a Nemzeti Múzeum lépcsőinél áldogáltam... De, hogy akkor mit néztem meg, ne kérdezd, mert arról már fogalmam sincs :D Mocskosul régen volt. - Hogy szalad az idő! - Viszont, ezek a fotók/fotósorozatok (részei) egészen megindítóak voltak. A záróvizsgára kell majd készíteni egy saját fotósorozatot, és egészen jó ötletféléket gondoltam ki a látottaknak köszönhetően. Persze, álmodni sem merek arról, hogy hasonló kaliberű és minőségű képeket leszek képes felmutatni másfél év alatt... de legalább van miért küzdeni :]

 És, mintegy zárásként említést tennék a hétvégémről, ami nem volt egyszerű. Nagyjából úgy történt minden, ahogy számítani lehetett rá, hogy fog, ha előre tervezek. Értsd: teljesen máshogy zajlott minden. - Totál káosz 4ever! - Se' gond, azt élvezem az életemben, hogy zajlik :] Mondjuk, picit váratlanul ért, hogy hirtelen sok szabad időm lett végül, mikor is pénteken borult az egész haditerv... és hogy péntek estére a hétvégéből fennmaradó időt alaposan betábláztam - azért kemény volt a 2 és fél napnyi lazulást "beáldozni" folytonos gengelésre, de az elhatározás megvolt -, és pláne, hogy éjszakára meg már az is dőlni látszott... Végül reggelre megálmodtam az 'F' tervet, miszerint délelőtt vásárlást-nézelődést iktattunk be a két Zsével, majd magam mögött hagyva a városi szmogfelhőt, bevégeztem az 'A' tervet - a lehetőségekhez mérten - ;]

Utószóként pedig még annyit, hogy

"Add meg minden napnak az esélyt, hogy életed legszebb napja legyen!"

(Mark Twain)

Az előjátéktól ezúttal eltekintenék, noha sok mindent tudnék írni a buli estéjéről, de rondát nem szeretnék, ha a jóra gondolok, akkor meg eszembe jut, hogy az voltaképpen a kisebbik rossz, és pikkpakk felhúzom rajta magam.

 Lényeg a lényeg, hogy március 12.-én rendeztük meg a DNS Arts második - fergetegesnek ígérkező - hiphop buliját. Minden flottul ment, míg közbe nem szólt a rendszer: 18 év alattiaknak kívül tágasabb. Nagyszerű. Olyannyira, hogy a koncerteken a tömeg helyett csak egy negyed teremnyi ember tombolt. Mindenesetre, a nehézségek ellenére - úgy érzem - kihoztuk a maximumot. Ráadásul a hely személyzete is korrekt volt, a lehetőségeihez mérten, és mindeddig a Tűzraktér teljesen kielégítette az igényeinket, de most, hogy 'effektív' megkötötték a kezüket, sajnos nem túl kifizetődő ott tartani az elkövetkezendő bulijainkat. Az előző - és egyben első - rendezvényünkön majd' 200 fős közönség visszhangja zengte be a teret... azért nem mindegy.

Valami übercoolt kell összehozni ezután, az biztos. S mivel a kihívások motiválnak - legalább is engem -, úgyhogy gond egy szál sem. Sőt, mi több, már meg is találtam az új helyszínt ;]