Kedves Mindenki!
Robert Charles Wilson gondolatának fényében megkezdem hát évértékelő beszédemet monológom karakterekbe öntését, mielőtt idetévedne valami kósza égiháború, vagy egy ufo, vagy bármi más.
Gyerekek, megvallom, cefetül szitál az én kis elmém az utóbbi időben, éshát kronológiai szempontból is igencsak totálkáros, szóval jobb híján - nem ér kinevetni! - a méltán népszerű közösségportálon lévő 2011-es fotóalbumom segít nyomon követni az elmúlt 364 nap eseményeit - na most lehet röhögni -. Mondjuk, jelentősen megnehezíti a dolgomat, hogy az idén valahogy kevesebb kép készült, mint az előző években. Fene se érti, miért. Na, majd jövőre! - Főleg, hogy baráti áron hozzájutottam egy szuper tükörreflexes géphez, háhá! - :)
Namármost:
Képtáram szerint semmi valóban érdemleges nem történt január végéig, amikor is Jack vásárlókörútra invitált egynéhányunkat. No persze abszolút nem a "plázázáson" - egek, de ronda szó - volt a hangsúly, hanem az utána következő tea délutánon a Siriusban. Ha jól emlékszem, ezen az alkalmon kívül, a fiatalember mindössze egy ízben tisztelt meg idén bennünket a társaságával, ami ugyancsak a Siriusban esett meg. - Hmm... vajon léteznek más teaházak is? - Viszont arra nem emlékszem akkor volt-e épp hó, mindenesetre néhány nappal később igen, így Gergővel meghóemberépíthettük Effendit. Szerintem a 25 évem alatt ő sikerült a legcsinosabbra. Magas volt, fess, mosolygós... aztán jött az olvadás, és olvadt kis teste beszivárgott mami kertjének talajába. - C'est la vie! -
Itt pár hónapos képszakadás következik, szóval valami biztos nem stimmel :D Úgy értem, mivel nem estem kómába meg ilyesmi, simán csak nem lettek fotografálva a történések, egészen májusig. Jobb családoknál is előfordul, nem para. De most, hogy így töröm a kis buksimat, nyilván azt az időintervallumot a záródolgozataim írása töltötte ki. Voltaképp tökre megérte, mert jól szerepeltem a védésüknél, és az opponálás során is csupán néhány pont veszteséget éltek meg. Na mindegy. Szóval május! Az e-Balance formáció velem kiegészülve ellátogatott a Fővárosi Állat-és Növénykertbe, ahol szerfelett vidám napot töltöttünk el együtt, még ha a kisvasútra nem is tudtunk felülni - de majd jövőre! -.
Június 6-án sikeres újságíró és fotóriporter vizsgát tettem, amiben máig nem sikerült főállásban elhelyezkednem - teljes gőzzel rajta vagyok az ügyön, hogy jövőre ez is bekövetkezzen! -. Az utolsó megmérettetés napján bajtársaimmal illően megünnepeltük, olyannyira, hogy reggel 7körül értem haza, vagy ilyesmi. És ami még nagyon fontos eleme a történetnek: délben arra keltem, hogy anya mindenképpen tudni szerette volna, hogy kerül a nadrágom zsebébe egy nagy marék homok, meg egy sáros, sárga kis mozdonyt mintázó homokozóforma - na, hát én mondjuk azóta is -.
Egy napra rá az unokahúgom, Petra elballagott az elemiből, majd rá majd' egy hétre Orsi idősebb húga is. Ezek azért lényeges dolgok számomra, mert imádom a ballagásokat, amiken nem nekem kell feszítenem talpig ünneplőben, és tűrni, ahogy a többi gyerek családtagjai mustrál, és rondákat mond rólam a melletteállóknak, csak hogy a sajátja szebbnek tűnjön.
Ja és a kettő iskolabúcsú között volt egy nagyon klassz estébe nyúló délután, amikor a volt általános iskolás osztályból néhányan összegyűltünk duhajkodni a Vikinél. Na, az az esemény annyira jól sikerült, hogy méltó folytatás követte nem sokkal később, nagyobb létszámmal.
A tollasban mindkét eseményen én voltam a bajnok természetesen. Továbbá kiderült, hogy asztaliteniszben is verhetetlen vagyok, és a halastavi labda-pecában is én vagyok az ász. Aztán egy nap családias látogatás tett a telkünkön élő fiatalság a százhalombattai strandra is - ahol egyébként remek képek készültek valamennyiünkről -. Fura azért így visszagondolni, hogy tizenévesként nyaranta szinte ott éltünk Beával, mostmeg hosszú évek óta van, hogy abszolút kimarad az útitervből.
És akkkor, izé. Volt budaörsi bográcsony-pókerparti, ahol tényleg nyertem, kétszer is. Persze blöff volt, de vittem vele mindent, és ez a lényeg. Ja és a svindliben továbbra is verhetetlen vagyok, srácok!
Mindezek után következett a várva várt nyaralásom Orfűn. Fú, gyerekek, míg élek nem felejtem el azt a néhány napot! Amikor Attilasss túlissza magát a 3 S-en Kárloszra, na ott vége van mindennek - csak szólok -. Éshát ez két este is megtörtént, de legalább láttunk vizitündért. Teljesen megérte.
Ahogy nem sokkal később a soltvadkerti hosszúhétvége. Már maga az odaút felért egy Survivorral, de tényleg. Ott meg amik megestek, arról nem beszélünk. Viszont az ott készült videók és képek annál inkább. Az erről szóló posztot anno elkezdtem írni, de hogy vállalható legyen, olyannyira cenzúráért kiáltott, hogy félbehagytam, mert még is csak jobb a békesség, nem?
A szeptembert úgy kezdtem, hogy a cikkezés mellé szereztem - úgymond - főállást, Diósdon. S noha túlontúl hiperaktív vagyok egy ennyire kötött melóhoz, legalább nincs messze, és a főnökasszony is nagyon kedves-rendes, törődő velem.
Volt soksok Moris buli, meg egy ZP-s - már így bontása előtt -, és valamennyin maradandó emlékekre tettem szert. Mindközül volt egy kiemelkedő este, amin a mai napig mosolygok. Semmi extra, de nagyon mélyen belém égett az emléke :)
Vicusfél ottalvós csajbulik, hévízgyörki garázspartik, tápióbicskei matinék, Zsós mozidélutánok... Erről jut eszembe: Zsófiból idén igen kevés jutott az előző évhez képest. - Hát micsoda dolog ez?! -
No meg az Érdi Tökjó Fesztivál a sok Gyarmatival, meg néhány baráttal. Azelőtt sosem faragtam még tököt. Nem is volt egyszerű, meg kell mondjam. Viszont annál mókásabb. Jövőre korábban kimegyünk, és akkor talán nem esteledik ránk, míg elkészülünk. És talán valamelyikünk készíti el 2012 díjnyertes tökét, vagy ilyesmi. Ééés, talán a jelmezversenyre is benevezünk, mondjuk egy karalábéjelmezzel például.
Zsocot megszalagavatták közben. Nem volt egyszerű végigülni a misét. Az igazgató úr konkrétan a csöndről - igen, a csöndről - beszélt bő 20-25 percen át, mondandójába pedig olyan ékes szólamokat font, minthogy "félünk a csendtől, ezért dugjuk be a fülünkbe a zenét" és hasonló okos dolgok. De legalább láthattam Zsocot meg Botikát táncolni. Klasszul nyomták a srácok. A keringő pedig egyenesen gyönyörű volt!
December közepén egy régi vágyam teljesült, mikor eljutottam Bécsbe, az adventi vásárra. Némiképp csalódás volt, mert valamiért többet reméltem tőle. De kalandként abszolút megállja a helyét a kirándulás. Amikor sétáltunk a városban és csak német szavakat hallottunk, kiszúrtunk egy Fila táskát, mire Blanco felkiáltott: "Az tuti magyar!" :DD
A legjobbak azt hiszem, még is a nagyinál töltött délutánok voltak. A legjobbak, és egyben a legszomorúbbak is. Valaki hiányzott. Nagyon hiányzott. Egész évben, minden egyes nap. Fullasztó volt, mikor ott ültünk 6-an a nagyi körül, ahol majd' 2 éve 7-en hecceltük egymást. De tudjátok, attól, hogy valami a szem előtt rejtve van, a szív jól látja ;)
Srácok, a éjjelre kellemes óévbúcsúztatót kívánok valamennyiteknek,
aztán csak ésszel csapassátok az estét!
Az új évben találkozunk :*
