Amióta az eszünket tudjuk - vagy legalább is az óvodás kortól kezdve :] - május első vasárnapján énekkel, verssel, meg virágokkal halmozzuk el anyukánkat, nagymamáinkat, keresztanyukánkat. De miért is?
Az ókori görögök tavasz ünnepséget tartottak minden évben az istenek anyjának, Rheának. Ezzel együtt pedig az összes édesanyának. Idehaza Magyarországon 1925-ben került sor rá legelőször, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt jóvoltából. Három évvel később törvénybe iktatták, hogy kötelező az iskolákban minden évben az anyák napi ünnepély.
És most, hogy vége a történelem órának... :D Elmesélem az én verzióm:
Imádom az anyukámat, nagyon. Nem csak, mert Világra hozott és felnevelt, elnézi a botlásaimat és ahelyett, hogy összeszídna, elbeszélget velem arról, hogy miért nem volt jó döntés/cselekedet. Nem csak azért, mert akkor is látja rajtam, ha bajom van, mikor teljes megnyugvást színlelek, és ilyenkor mindig megszeretget... hanem, mert ő az, aki fél szavakból, egy rezdülésemből is megért. Ő az, aki mindig haza vár, és aggódik, ha nem vagyok mellette, még akkor is, ha tudja, hogy jó helyen vagyok. Ő az én anyukám, akinek legalább annyira szüksége van rám, mint nekem őrá. Szeretlek anyu ♥
