Az előző rész tartalmából: 
Szóval, ők voltak a szembe szomszédok: Döme, Oli, Peti (balról jobbra).
Van, aki cukrot meg sót kér kölcsön a szomszédjaitól és van, aki szomszédot : ) Gondoltam egy merészet és tettem Dömének egy ajánlatot, amire nem annyira volt vevő, viszont én alkalmi süket révén nem igazán hallottam meg a nemleges választ, sajnos. Ily módon az üzlet létrejött. Azért biztos, ami fix alapon - meg Döme is megkért -, váltottam pár szót Petivel - szerves részét képezte a biznisznek - is a dologról. Szóval, amint összetalálkoztunk, közöltem vele mi a tényáldék. Eleinte picit fura tekintettel nézett rám, aztán mikor mondtam, hogy ez az egész csupán annyit jelent, hogy a mi sátrunkban kell 'laknia', akkor picit látszott rajta a megkönnyebülés, hogy nem emberkereskedő vagyok vagy ilyesmi. Aztán mondta, hogy majd meglátjuk miként alakul az este - vagy valami ilyesmi... néha szita az agyam, és az idő meleg volt, én meg fáradt... -
Mind eközben a tábortűz máglyája épült, és az alkoholukba került vérnek köszönhetően sikeresen összerúgtam a port Balázzsal, majd később Gugesszel is.
Én azért kellőképp toleráns embernek tartom magamat, de van ami nálam is képes kiverni a biztosítékot. Sokáig képes vagyok elviselni, ha beszólogatnak, meg "bemarnak" - ugye Peti? : ) -, de a saturészeg embereket nehéz békésen leszerelni. Hiába szeretnéd annyiban hagyni, és inkább félrevonulnál, mintsem hogy összeszólalkozz velük és az okoskodás vitába csapjon át... mennek utánad és hajtják a saját igazukat. Rájöttem, ilyenkor az a legrosszabb, amit az ember tehet, ha őszinte. És igazából az sem jó, ha ráhagyod, vagy egyet értesz. Jól feldobtam a labdát, mi? : ) De hát mi a helyes döntés, ha a másik fél - aki tökrészeg - besérül és "elmegy Világgá"? Az ember józan paraszti ésszel azt gondolná, hogy egyedül akar lenni és lecsillapodik lassacskán. Isten hozott Álomvilágban : )
De a lényeg, hogy egy kis dühöngés után rájön, hogy hibázott, és vagy befekszik a sátorba a ruhák alá - hogy még keresd picit, de még is jó helyen legyen -, vagy pedig picit megmosdatod hidegvízzel és intézel hozzá pár kedves szót, miután picit lehiggadt. Písz forevör ; )
Aztán egyszercsak feltűnt, hogy meggyújtották a máglyát. Juhéj. Körbeültük-táncoltuk-beszélgettük-énekeltük gyorsan. Bár, az éneklős részhez a zenét Szabó Balázs híján - akinek Gugesz üzente, hogy gyógyuljon meg... aztán mikor közölték vele, hogy nem is beteg, akkor értetlenkedve kérte: "akkor jöjjön ide b*zd meg!"... ^^' - autóshangfallal és cédé lejátszóba tett Suhancos lemezzel szolgáltattuk a talp alá valót : ) Kajak felss volt : )
Aztán történt az, hogy kissé elfáradtam az egésznapos ténykedéstől, de nem szerettem volna lemaradni semmiről, szóval gondoltam egy fokkal melegebb ruhaneműre váltok, úgyhogy elindultam a sátrak irányába.
Na, és most jön az a rész, hogy picit bekavar a szita agyam... nem emlékszem, hogy együtt mentünk-e, vagy a sátornál futottam-e össze a Petivel. De a lényeg, hogy magam is meglepődtem mikor megkért, mutassam meg neki, hol alszik majd. Azt gondoltam, hogy legalább kattantnak néz az előző beszélgetésünk alapján, vagy ilyesmi. De hát kellemes csalódások is vannak még ebben a kutya életben : )
Bár, amint felfedezte azt a hálózsáktömeget a sátor belsejében, picit megtorpant. Aztán megbeszéltük, hogy majd bekukkant egy későbbi időpontban, hátha már nem lesz akkora tumultus. Oké.
Később tényleg reménytelennek láttam már, hogy képes lennék tovább közösségben maradni - lévén, hogy kezdtem nyűgösnek lenni -, szóval Lehelellel karöltve elköszöntünk mindenkitől és úgy gondoltunk nyugovóra térünk.
A kuckónkban mindenkinek megágyaztam, aztán még egy darabig úgy gondoltunk, beszélgetünk elalvás előtt. Az eszmefuttatásunkat egy jelképes csengő szakította félbe: Peti bebocsájtást kért. Megadtuk neki : )
Már az elején leszögezte, hogy csak cseverészni jött be, legalább is úgy tervezte... de végül szegényke ott ragadt : ) Egy idő után a Lehel rájött, hogy még sem álmos és kiment játszani a többiekhez. Aztán mivel már hajnal 5felé járt az óra, szomorúan konstatáltam, hogy sem Zsófi, sem Pítör nem jönnek "haza" :/ És azt még hozzátenném, hogy azért szólhattak volna, mert akkor nem kucorogva töltjük a hajnalba átcsapott éjszakát, hanem kiterülve a sátorban, mint a békák.
Egy sor vergődés után sikerült végre álomba merülnöm, mikor valami eszméletlen nagy robajra ébredtem. Pár perc pillázás után leesett, hogy az esti tűz körülről ismerős a zaj, és sikerült is beazonosítanom, mint tamtam dob skálázást... fantasztikus. Majdnem, hogy eufórikus élményként éltem meg kábé fél órás alvás után. De ahogy hallottam a kiabálásokat más sátrakból, nem csak én nem voltam képes ezt ilyen formában díjazni. Idővel alábbmaradt a moraj, és ismét elaludtam. Persze nem sokáig. Egy táborban azt felejtsd el, hogy kipihened magad. Nosza, ugrás ki a hálózsákból és irány fürdeni.
Miközben próbáltam kikászálódni abból a vakondlukból, láttam, hogy Oli is éppen rajta van a témán. Ami a pláne, hogy azt hittem Dömével töltötte az éjszakát - na nem úgy, félre értés ne essék -, és erre látom, hogy egy leányzó pislákol a sátorban. Na szépen vagyunk, hol lehet Döme? - Gondoltam. - Elkiáltottam magam, mire egy női hang a mellettünk lévő sátorból megszólal: "itt". Mi ez már? Senki sem azzal aludt, akivel "kellet volna"? És hol volt Zsófi meg Pítör? Hát, ha nagyon érdekel, elmondom - ha meg nem, akkor ugord át a következő bekezdést -:
Miközben Olival lassan, de biztosan tus alá kerültünk végre, közben felfedeztem Zsót egy ágyban... - aki nem volt a táborban, annak tájékoztatásul közlöm, hogy két fürdőszoba volt, ami a két szobából volt elérhető -. Jaa és odafelé az ebédlőben megtaláltam a Pítört meg a Danit, amint fotelekben kucorognak. Hát gyerekek, legalább a hálózsákotokért "haza" mászhattatok volna, ejnye.
Miután szép tiszták lettünk, meg illatosak, gondoltam kinyomozom hol lehet valami ennivalóhoz jutni. Persze, várható volt, hogy a "nemsokára készen lesz" választ kapom előételnek. Node sebaj, úgy döntöttem addig is gengelek egyet, hátha megtalálom önmagam a félálomból kilábalva. Nagy nehezen össze is jött.
Olyan 11 óra tájékán a Kőházyék Ferije is feltűnt a színen, a kamerájával meg a szőrével. Mindenki nagyon örült neki, és tisztára oda volt meg vissza, hogy totál kómásan videó felvétel készül a buksijukról - amit majd egyszer leadnak a Saláta tévében. Majd egyszer : ) -. Kiváltképp Gugeszt, akinek már-már üldözési mániája alakult ki reggelre, az esti képfoszlányai miatt. Egyébként, nem mondanám, hogy kialudta magából az esti alkoholt és már ne lett volna kótyagos egy cseppet sem, mert akkor nem állítanék valósat, azt pedig a törvény bünteti. Bocs.
Kisvártatva végre ételt tolhattunk az arcunkba. Lecsót. Nagyon fini volt, de tényleg. Főleg a tojásos, ami legalább annyira ízlett, mint amit édesanyám készít. De ne mondjátok meg neki, lécci, mert attól tartok rosszul érintené. Még szerencse, hogy ő nem foglalkozik ilyesmikkel, mint mondjuk a blog, mert most saját magamat leplezném le. Ajjajj.
A laktatós étkezés után gondoltam összeszedem a lakótársaimat - az eredeti krút - és közösen lebontjuk a sátrakat. Na, akkortájt tudatosult bennem, hogy egyeseknek mennyire betehetett az éjszaka...
Akit ezek után érdekel a folytatás, annak ajánlom figyelmébe a befejező epizódot. (Ámen)
