Az utóbbi időben összefolyva, hamar tűntek tova a napok, meg a hetek. Közben sok minden történt, és még sem. De legalább a tavasz ideért végre. Én meg annyira megörültem neki a minap, hogy lementem futni Gergővel a Barátság parkba.
Tény, hogy sosem voltam az a futóbajnok típus - van ami nem változik. Ennek ellenére majd' két teljes kört futottam, ami több mint 1 kilométer. A nem győrieknek jelezném, hogy a park futópályája több mesterséges domb is van, ami némiképp megnehezítette a dolgomat. Ellenben a kondigépeket jól kihasználtam. Meg egy nénit is - folyt a nózim, és nem volt nálunk zsepi.
Jelenleg épp kosárlabdára gyűjtünk, a következő számlaszámon: 555-55555... :D Viccet félre téve, tényleg klasszul meg van csinálva a park, nagyon sok lehetőséggel várja a sportolni , kikapcsolódni vágyókat. És tényleg szeretnénk venni egy lasztit. Valahogy jobban motivál egy kis kosárradobálás a futáshoz, minthogy csak úgy rójjam a köröket a futópályán.
De ami ennél is jobb:
Végre sikerült találnom egy normális munkahelyet, ami nem jutalékos, nem este 10-re érek haza, és nem idegelem széjjel magam nap végére - és ami plusz pont, itt van tőlünk néhány percnyi gyalogútra. Egy kis családias hagulató trafik, ahol van újság, szerencsejáték, üdítők, meg édesség. Fú, hát igen... eleinte úgy teltek ott a napjaim, mint mikor egy kutyát bezárnak a spájzba a kolbászok közé. Bíztam benne, hogy rövid időn belül megszokom a helyzetet, és nem akarok befalni valamit, amint a polcokra téved a tekintetem... a lelkierőmnek köszönhetően a második hét közepére sikerült leküzdenem az édesség-mámort.
Egyébként, mióta itt dolgozom, egyre többen találják el a koromat. Oké, nyilván nem a munkahellyel van összefüggésben. De basszus, idén töltöm be a huszonhetet. Úristen, mindjárt harminc éves vagyok! Kiborító. De legalább már nem néznek 16 éves diáklánynak, akik a nagyokkal lóg.
Erről jut eszembe: egy bácsi a minap mesélte nekem, miközben lottót töltögetett, hogy milyen hirdetéseket olvasott az egyik napilapban, amiket tökre felháborodott. Mert szerinte nem helyén való, ha a fiatal, egyetemista diáklányok, meg az 50-60 éves öregasszonyok (így mondta) újságokban reklámozzák azt, hogy nincsen senkijük. És hogy különben is, milyen férfiak azok, akik reagálnak egy ilyenre. Na és hát még azok, akik találkoznak is velük, és esetleg másra is hajlandóak. Fúj, micsoda fertő ez az ország.
Nos,
amivel még egyébként telnek a napjaim, cikkírással, és fotózással - már amikor, mert hát azért nem minden nap kapom az arcom elé a fotómasenkám. Nem emlékszem, írtam-e már róla, hogy felvettek gyakornoknak egy online életmód magazinhoz. Annyira örülök, hogy végre elszakadhattam a bulvártól. Mondjuk, előfordul, hogy máshova még készítek egy-egy sztárpletykát, vagy valami hasonlót; de sosem ez volt az igazi irányvonalam. Nagyon nagy mérföldkő volna az életemben, hogyha főállásban foglalkozhatnék az írással - talán, egyszer ennek is eljön majd az ideje :)
