Újra itt,
a tékozló gyermek ismét klaviatúrát ragadott.
Már több mint négy hónapja, hogy az összes ingóságomat begyömöszöltem apa kocsijába, és majd' 150 kilométerre pakoltam ki őket. Nagy változás volt, amivel már az előkészületek közepette is tisztában voltam, de akkor még nem igazán tudatosult bennem a számtalan vele járója.
Már maga a környezet éles váltás volt, mivel a kertes házat egy tíz emeletes panelre cseréltem. Tudjátok mi a panel legnagyobb hátránya? - Úgy értem, azon kívül, hogy jóformán tisztán hallani, hogy a szomszéd mit néz a tévében. - Reggelente nem tudsz kiállni a teraszra, hogy megnézd kell-e pulóver, vagy sem.
No igen, az élet nagy problémái.
És tényleg.
Mert egyébként a kertes kecó is igencsak zajos. De egy panel semmi ahhoz képest. Habár itt ébredek éjjelente a szomszéd kutyájának véget nem érő csaholására, mikor felfedezi, hogy a hold újra az égen van. Ellenben ide, a harmadikra még zárt ablaknál is felhallatszik, mikor elsétál valaki az erkély alatti járdán. Ahogy az is, mikor az ablak alatti padra kiülnek éjjel 11-kor beszélgetni az egyetemisták - minden egyes hétköznap. Innen is üzenném nekik, ha valaha ráakadnának erre a naplóra, hogy mindhármuk életútját kívülről fújom már, és hasznos tanácsokkal tudnék szolgálni a hátralévő idejükhöz. Továbbá, nem mellékesen az egyik csajnak idegtépő a folytonos nyerítése, nagy erőt kell vennem magamon, hogy ne ejtsek ki valamit az ablakon emberbaráti szeretetből.
A papírvékony falak nyújtotta szomszédoktól nyert hanghatásoknak köszönhetően az esténként nézett horror filmek valóban izgalmasak egyébként. Ja, és erről jut eszembe egy most már viccesnek ható sztori - de amikor megesett, minden eszembe jutott, csak a nevetés nem:
Úgy két hónapja megnéztük moziban a Csernobilos ideglelős filmet. Mindig is vonzott a téma, hogy mi történhetett pontosan Pripjatyban. Annyi városi legenda kering, meg minden ilyesmi. És egyébként klassz volt a film, de az utolsó kb negyed óra az egész hangulatát megölte. Nem akarok spoilerezni, hátha valaki még nem látta és meg akarja nézni. De a lényeg, hogy olyan ócska lett a vége, hogy még. Viszont annál inkább bele tudtam magam élni - sajnos, mint általában a legtöbb film esetében.
Bazi későn lett vége - mondjuk direkt késői vetítésre mentünk -, és mikor haza értünk, hamar eltettünk magunkat holnapra. Kezdjük ott, hogy ciki, nem ciki, de csak úgy voltam hajlandó egyáltalán lefeküdni, hogy a sólámpát égve hagytuk. Mikor már nagy nehezen sikerült elszenderednem, Laja (a 7 kilós kiscicánk) úgy nekiveselkedett a szobaajtónk feltépésének, hogy azt hittem félálomban, hogy az egyik reaktorban vagyok, és meg akarnak ölni. Szerintem még Új-Zélandon is hallani lehetett a sikításomat.
Egyébként minden szép és jó. Leszámítva a munka frontot. De majd csak ott is rendeződik lassan a helyzet - s mikor eljönnek a szebb napok, minden bizonnyal megér majd egy szép, velős posztot a történet.
Közben leesett az első hó. És úgy 2-3 óra alatt el is olvadt, szóval nem volt valami nagy cucc. Arra viszont bőven elég volt, hogy adventi extázisba kerüljek. Ki is ötlöttem egy klassz kis kiruccanást, az uticél Prága. Már, ha minden jól megy. Egy kis mindentől elszakadás most igazán jót tenne, az biztos.
Szeretnék már túl lenni ezen az éven - a végtelenbe, és tovább!
