Úgy gondolom, így január tizenkilencedikén abszolút aktuális a cím.
Legalább tucatszor nekikezdtem már ennek a posztnak, de sosem éreztem igazán teljesnek - közléskényszer forevör -, az idő meg közben csak repült, repült... és most itt vagyok - megint. Tudjuk be ezt az én kis privilégiumomnak. Egyéb iránt valóban több mindent szeretnék veletek megosztani. Azonban vannak össze nem egyeztethető témák is, így a fekete levest egy későbbi bejegyzésben rögzítem hamarosan.
Mondjuk holnap - ha jók lesztek -.
Az óév utolsó napját munkával kezdtem, majd leltárral folytattam, s mindezt mintegy megünnepelve másnap reggel fél8-ig seggforiztam. Megvallom, sacperkábé 17 éves korom óta nem lazultam el ennyire, mint akkor este. Nem mondom, hogy hiányzott, mert nyilván én döntöm el, hogy egy adott buliban mennyire engedem el magamat. Ugyanakkor még is jól esett, akkor és ott.
Sőt, ha őszinte akarok lenni, utólag is. Semmi vállalhatatlan nem történt - noha az este közepetájékán kaptam egy nagyon klassz előkét szalvétából, mert többször is kilöttyent a málnaszörp.
Ennek kapcsán nem árt megemlítenem, hogy nagy egymásra találások voltak. Törvényszerűen én pont a kettő között helyezkedtem el: a beszélgetés két fiatalember és én közöttem zajlott. Illedelmesen bemutatkoztam az egyiknek, aki viszonzásul az orromra kötötte, hogy ismerjük egymást. Nem az, hogy tagadtam, de tény, hogy nem tudtam hova tenni őt. Majd a harmadik fél mutatkozott be nekem, akivel viszont én közöltem, hogy ismerjük egymást. Utólag már vicces az egész, de akkor nem nevettem.
Az utóbbi kissé zavart, hogy ennyire nem tettem mély benyomást egy két évvel korábbi triplaszülinapon átbeszélgetett 2-3 óra ilyen szinten a feledésbe merül - értitek, mire célozgatok burkoltan, na -. A másik eset pedig azért zavart, mert ott meg egy korábbi munkaviszonyra hivatkoztak - feltételezhetően az előbb leírt duzzogásom játszódhatott le némiképp az érintettben -.
Nem mintha a megoldás kulcsának tartanám, de néhány pertu némiképp orvosolta a helyzetet. Meg a szalvéta.
Annyira eszes gyerek vagyok, hogy sikerült jó igényesen törölni a már korábban sorokká leképzett gondolataimat - legyetek rám büszkék -. Fogjuk fel úgy, hogy ez még a tavaly év végi szétszórtságomból fakadóan történt meg, és maradjunk is ennyiben. Már csak azért is, mert az utóbbi néhány hétben kezdem végre utolérni magamat, és hamarosan a blog is új köntöst kap, egy kedves barátom segedelmével.
És akkor most jogos lehet a kérdés, hogy mit ért 4 év informatika szak, ha még egy nyamvadt html-l sem bírok el, de hát ez van. Hol van már a tavalyi hó? Értitek. Nem véletlen váltottam pályát érettségi után a kommunikáció irányába. Nem motivált sem a Pascal nyelv, sem a kettes számrendszer, sem csé. Egy adott témában való kibontakozás viszont már annál inkább.
Továbbá, ezen poszt publikálásával egyidejűleg megszületett a blog facebook oldala, amihez itt tudtok csatlakozni.
Mellőztem a fogadalom tételt az új évre. Tavaly is minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy megvalósítsam a terveimet, idén sem lesz másként. Egyébként meg a spontaneitás felettébb inspirálóan hat a bioritmusomra - meg az alkotókészségemre is. Mondjuk, egy adott terv van, amit minden áron véghezviszek a nyáron: minimum egy hosszú hétvége Prágában, de szívem szerint egy egész hétre mennék. Na jó, ha rajtam múlna, bőven többre. De ugye azok a mocskos anyagiak... meg hát az sem utolsó szempont, hogy mennyi időre tud az ember kimaradni a munkahelyéről. És hát az sem lenne hátrány, ha esetlegesen akadna egy-két-néhány útitársam, persze. Ugyanakkor olyan szinten célorientált vagyok, hogy akár egyedül is bevállalom, ha senki sem jelentkezik a kalandra.
Erről jut eszembe:
Ma-holnap - tehát úgy hozzávetőlegesen néhány héten belül - indítok egy fotós blogot, ami - természetesen - a Csimbummal párhuzamosan fog futni. Noha facebookon van egy ilyen jellegű "művész" mappám, szeretném jobban szétszórni az éterben a munkáimat. Szeretném minél inkább kiélni kreativitásomat is, és a világháló ehhez baromi jó eszköz. Az írásaimra kapott kommentekből is mindig tudok meríteni, a visszajelzések által fejlődni. A képeket illetően sem működik ez másként, és ez klassz, mert szinte naponta vetülnek lelki szemeim elé jobbnál jobb fotósorozat ötletek. Amolyan képes riportok. Majd meglátjátok, csudijó lesz.
Kerülnek fel majd régebbi kattingatások is, mikor még azt sem tudtam mi fán terem egy fotóriporter; olyanok is, mikor már sejtettem; és olyanok is, amiket már mint szakképzett fotóriporter készítettem. Valamennyit kísérni fog a fotózás ihletéről, körülményeiről, ilyesmijeiről néhány sor, és jólvan.
Szóval, ilyenekre lehet számítani a közeljövőben a részemről.
Tetszik, nem tetszik, fellebbezésnek helye nincs. Az ítélet ettől a pillanattól jogerőre emelkedett.
