Nem ragozom: nem járt át idén a karácsony szelleme.
És igazából tavaly sem. Tavalyelőtt viszont igen. És tegnap miközben semmittettem, ezen filóztam, hogy ez mitől lehet. Mert én tökre szeretem egyébként a karácsonyt, a túrós bejglit, 
a fenyőfa illatát, meg a havat - na, az mondjuk most ugye tökre nem volt -. Nem nagyon tudom átérezni az ünnepet, mert olyan semmilyen. Már semmi meglepi, semmi pluszt nem ad, mint egy átlag hétvége mondjuk, mikor akár együtt lehet(ne) a család.
Mifelénk a karácsonyozás úgy fest, hogy 24-én mindig pakolászunk itthon, feldíszítjük a fát, aztán maminál is - aki nincs képben: egy telken lakunk az anyai nagymamámmal -.
Azt hiszem, a karácsonyozásnak 6 szintje van.
1.) Mikor még kiskölyök vagy, és minden új, minden érdekes. Tele van meglepetéssel, és nem érzed át az anyagi vonzatát - édes tudatlanság :D -.
2.) Mikor már van zsebpénzed és karácsony előtt próbálsz önállósodni, hogy meglepd a szeretteidet valami tökre klasszal.
3.) Mikor már semmi újat nem nyújt számodra az ünnep, de van, és azért szereted, mert még sem szokványos az a pár nap. Főleg, ha van hó.
4.) Mikor saját fészket raksz, és te magad diktálsz. - És tényleg. Mert mikor Ádámmal laktunk ketten, akkor nagyon élveztem, hogy rendezkedhettem, meg minden olyan. -
5.) Amikor már saját családod van, és a kis gyerekeidnek díszíted a fát, és alig várod, hogy lásd a kis pofiját miközben az ajándékra rábukkan a fa alatt.
6.) Amikor már nyugdíjas vagy, és a hintaszékedből meséled az unokáidnak, hogy te mennyire szeretted pici korodban a karácsonyt.
Talán, majd jövőre :]
Addigis, kellemes ünnepeket minden kedves olvasómnak, utólag is! :*
