Az idei nyár sok mindenre megtanított, és legalább annyi érzést erősített is bennem. Eddig sem voltam könnyelmű és nemtörődöm, sőt, olykor a saját mulatságom rovására vállaltam a tiszta fejjel való "felügyeletet", hogy az esetleges bajoknak elejét vehessem - és teszem ezt mind a mai napig -. Az elmúlt jó néhány hónap során megannyi dolgot átéltünk a barátaimmal, végig kitartva egymás mellett, támaszt nyújtva a másiknak még akkor is, mikor egyesek átestek a ló túlsó oldalára. Ám, mindennek van határa...
Sosem gondoltam úgy a fent említett dolgokra, mintha terheket "kellene" cipelnem. Az, hogy az egyik szemem mindig a társaság "szabadabb szellemű" részén volt és van, zsigerből jön - korkülönbségre való tekintet nélkül -. Többször cukkoltok vele, hogy olyan vagyok, mint egy óvó néni, de nem azért reagálok olykor fellengzősen, mert parancsolgatni próbálok, vagy kioktatni benneteket - ha bármikor úgy tűnik (vagy tűnt), sajnálom -, hanem mert féltelek titeket és meg szeretném előzni/el szeretném kerülni a bajt. Az anyáskodásra pedig már nem egyszer, és nem kétszer adtatok indokot. Amikor pedig kiborul a bili, szintén én vagyok az, aki hibásnak érzi magát. Én, aki mindig megpróbálja mindenből a legjobbat kihozni. Nem probléma, ezzel is megbirkózom ám. Csak némiképp több időt vesz igénybe, mert már ténylegesen kezdek belefáradni.
A barátság egyfajta szolgálat a másik felé: örömöt és megértést nyersz általa, építi a jellemed, és társat ad melléd, aki vigaszt nyújt a bajban. Mindezekért cserébe a másik nem vár el mást, minthogy ugyanezeket megtedd te magad is. Nem követel, és nem állít válaszút elé. Egy barát úgy fogad el, ahogy vagy. A barátság majdnem felér a családi kötelékekkel, sőt, néha van, hogy azoknál jóval erősebb is. Van, hogy egy nagyon jó barátban testvérre találsz. Ám, kötelékek ide vagy oda, határok azért vannak - mint az élet bármely más terén is -. Határok, amiket próbálsz kizárni, mert a barátságot sokkalta fontosabbnak érzed, mint sem, hogy felrúgd azt, az egymással szembenálló nézeteitek miatt. De mikor két ember többet bántja egymást, mint ahogy azt a kettejük közti kötelék elbírja, akaratlanul is gondolkodóba esik az ember.
A kollektív felelősségről nem is beszélve, amit van aki pillanatok alatt képes a sárba dönteni. Ha elmegyek egy társasággal a Világ végére, akkor nem tűnök el csak úgy, mikor gondolok egyet - erre nincs mentség, akármilyen indokkal is próbál takarózni az illető -, ha még is ilyet tennék, nem merném megcsinálni, hogy nem veszem fel a telefont, ha kétségbe esve hívogatnak különböző számokról, hogy vajon élek-e még, és ha valaki rám találna, nem dobálnám meg semmivel sem, és fel sem lökném. És ha még is totál elborulna az agyam, pláne olyanokkal szemben nem viselkednék így, akik a nyáron elkövetett baromságaim ellenére is kitartanak mellettem.
Biztos bennem van a hiba.
De az is lehet, hogy túl nagy szerepet próbálok vállalni a társasági életben. Hiába igyekszem mindig higgadt maradni és józanész szerint cselekedni, ha a barátaimról van szó, képtelen vagyok objektívan megnyilvánulni. Hiába lépek túl a régi dolgokon, attól még bennem vannak, és ha a történések folyamán deja vu érzetem támad, próbálok tenni érte, hogy ne legyen olyan katasztrófa, mint előzőleg. Ha nem sikerül, bármennyire nem szeretném, még is elborul az agyam és kitörnek belőlem dolgok. Sajnálom, ha nem esik jól. Nekem meg ez a viselkedés megy az agyamra és rohadtul elegem van az egészből. Mindezek ellenére még is én voltam, aki aggódott a másikért, és semmi pénzért nem hagyta volna ott a másikat - pláne ilyen sztilóban, hogy totálisan kizárom a külvilágot -.
Sajnos nem ez volt az első, de mind közül ez volt a legdurvább... és félek nem ez volt az utolsó. Nem gondolom, hogy valaha egy ehhez hasonlót át szeretnék élni még egyszer. Mindeddig bizakodó voltam, és bármiről volt is szó, ott voltam. De ez már túlzás volt, és jócskán rátett az előző esetekre. Nincs szükségem ilyesmire, megvannak a saját problémáim. Innentől kezdve leveszem a kezemet rólad, zsebre dugom, és elállok az útból. Ideje egy kis felelősséget tanulod. Sok sikert kívánok hozzá!
"...tanulsz majd belőle egy keveset,
hogy mi a bizalom, milyen csalódni másban.
Bár csekély az esély, de meg van, így hátha
tanít majd valamit, esetleg valamit alakít benned,
s tudod majd, hogy mit kell tenned..."
(SBM)
