Ez a hét elég esemény dúsan telt, már a múlt hetihez mérten - amikor is ugye itthon voltam végig, együtt a bacikkal, a köhögéssel és a náthával -. Persze, a hétvégét leszámítva. Bááár, e héten még nem vagyunk túl rajta... Bár, attól tartok, aligha tartogat olyan örömteli pillanatokat, mint például egy vonatút a barátokkal Egerbe, vagy mint egy á pontból bé pontba való elküzdés gyalogszerrel, vagy netán egy kútban való tömeges pancsolás - bár ez még nem valósult meg sosem a részünkről, de nem zárkózunk el előle... : ) -.
Ezúttal kivételesen magam sem tudom, mi fog a bejegyzés végére kisülni, mert 1000 meg 1 gondolat cikázik jelen pillanatban az agyamban - már, ha az én esetemben beszélhetünk ilyen szervről... : ) -. Mindezek tudatában, ha még mindig kíváncsi vagy a posztra, bökj egyet az egereddel a tovább gombra.
Mindenek előtt szeretném jelezni, hogy reggel óta esik... mit szépítek?! Zuhog! Egésznap. A fejem fáj, a kedvem messze a föld alatt, antiszoc'nak érzem magamat, és még gumicukor sincs itthon, meg ropi se. Ráadásul nem úgy néz ki, mintha huzamosabb időre hajlandó lenne elállni. Már éjszaka van, és még mindig nem hagyott fel az áztatással a szemét. A délutáni programomnak ennek köszönhetően lőttek... a Millenáris pázsitján nem olyan kellemes ilyenkor heverészni, ugyebár. Viszont, ha holnap sem hagy alább a dolog, akkor ténylegesen bárka barkácsolásba fektetem a fölös időm és energiám - Noé szindróma? Talán. De jobb az óvatosság, nem igaz? : ) -
A Millenárisról jut eszembe - lálálálá -, hogy kedden is ott engedtük ki a fáradt gőzt a skacokkal tanítás után. Előtte az Akácban gyülekeztünk, és míg mindenki odaért, addig folytattuk az Egerben megkezdett csocsó cselendzset : ) éééés igen! A nemek harcában a lányok - Zsó és Tinus - kenterbe verték a fiúkat! :P fú és sosem találod ki, hogy Lehel milyen joghurtot talált a Spárban - asszem az volt odalent a Mammutban -... kapaszkodj meg: kakaóskekercseset :D WoW, mi? :D Meg Zsó hozott szotyit ugyan onnan, és kakadus gumicukrot is. Már egyébként ezek előtt bepusztítottunk egy zacskó nyulasat, amit a sulihoz közeli közértben - amit nem rég fedeztem fel amúgy :D - vettem, kemény 95 forintért. Ne vonj le messzemenő következtetést az ár és minőség közti párhuzam alapján, nem helyén való a beskatulyázás. Noha helyt áll jelen esetben, mert nem volt túl jó ízű, de legalább gumicukor volt, és nyúl alakú, és két zöld is volt benne, a múltkoriban meg egy sem :/ Fú, jobban járunk, ha témát váltok, mert ez a vergődés már szinte - vagy már ténylegesen is - szánalmas :D
Az iskolát illetően amúgy is kellemes az időbeosztás - már olyan szempontból nézve, hogy sosem kell korán kelni, ráadásul péntekenként nincsen óránk a Petivel -, de ez a hét még a "kelleténél" is lazábban alakult. Noha, a hétfő este/éjszaka a kiborulás határának belső pereméhez sodort - és most bátran aggassa rám a kocka jelzőt az, aki nem csüng esténként az msn-en... -, mert próbáltam leegyeztetni a barátaimmal a kedd délutánt, ami képtelenségnek tűnt, mivel az msn megmakacsolta magát és nem volt hajlandó normálisan működni. Folyton ledobált mindenkit és nem továbbította az üzeneteket. Agyfaszt kaptam gyakorlatilag. Meg ahogy érzékeltem, a többi bajtársam is, aki megszállottan próbált kapcsolatba lépni a partnerlistáján szereplőkkel... magamat is beleértve, sokan kiírták a név mellé, hogy nem működik a cucc. Belegondolva, ez elég mókás már így utólag, hiszen egyértelműen globális problémával álltunk szemben, és ily módon mindenkinek tudomása volt erről a problémáról.
Na, mindegy. Túléltük ezt is. Bár erősebbek nem lettünk tőle, viszont dühösen tértünk nyugovóra. Persze, reggel már ügyet sem vetettünk az esti dühkitörések okozta táskákra a szemeink alatt - legalább is a többség tutira nem, én meg pláne -. A kedd a malőr hátán malőr sztiló jegyében telt. Se'gond. A lényeg, akár csak hétfőn, most is a céges bulin volt, ugye Peti? : ) Mondjuk, a nap végére egyéb okok miatt a kedélyek felhevültek, és a céges buli hangulat igencsak átcsapott fél téglákra való üzenetek írására és azok dobálására... persze mivel nem vagyunk barbárok, a helyzet tetlegességig nem fajult el. - Éljen a civilizáció, hip-hip-hurrá! -
Egyébként, erre a céges buli témára nagyon ráflesseltünk - bocs Döme, de percekig törtem a fejem és nem jutott helytálóbb szó az eszembe! : ( - a Petivel a hét elején. Ha picit belegondolsz, kívülállóként bármelyik helyzetre rá tudod mondani, hogy köze van hozzá. Csak jól körül kell nézned. Vázolom a mi benézéseinket: Sétáltunk hazafelé egyik nap az isiből - vagy épp az Akácba? Húú, de összefolynak a napok! o.O -, és a sarkon a kisboltnál ácsorgott egy kék - gy.k.: a rend egyik őre -, energia italt szürcsölve. ------> Nyivlán céges bulira gyúrt, és mivel ők minden esetben "szolgálnak és védnek", ezért nem ivott alkoholt, mert bármikor megkívánhatja a helyzet, hogy belátása szerint cselekedjen még a buliban is és A) ha ittas, csökken a reakció ideje, valamint B) éjszaka óta talpon volt és kellett neki az enerdzsi az éjszakai mókázáshoz. | Aztán, picit odébb, kóricált az utcán egy nénike, kezében egy lufival -----> céges buliról sétált hazafelé, és látszólag A) jól érezte magát, mert mosolygott, de az is lehet, hogy B) azért volt vidám, mert örült, hogy hazavihetett egy lufit a színes dekorációból. | Etc. Remélem a lényeg átment.
Na, mire ehhez a sorhoz eljutottam - hajnali 2:51 perc van -, szinte csodálkozva konstatálom, hogy elállt az eső. (Kopp, kopp, kopp!)
Képzeld, vasárnap délelőtt bábszínházba megyek :D Két kisgyereket kísérek. A család barátjának a kisfiait visszük megnézni a Kukorica Jancsit. Nem izgulok különösebben. Évek óta tudom már mi lesz a vége. De ezt a fiúknak nem mondom el, és örülök, hogy elmúltak már 3-4 évesek, mert abban a korban picit félelmetesnek tűnhet, mikor püfölik egymást a bábok a serpenyővel. Emlékeimben élénken él a mozzanat, meg a sikongatás, hogy "vigyázz, ott van a hátad mögött...". Ennek ellenére talán egy picit még is van bennem valami fura érzés, ami lehetséges, hogy még is csak egy pici izaglom. Nem tudom, hogy a kísérők mennyire fognak közel ülni a színpadhoz. Nem akarok kis töpszlik mellett török ülésben kucorogni, de ismerem magamat, és nem fogok tudni hátul ácsorogni/ücsörögni, hanem látnom kell közelről, meg nyulkálnom. Másként nem vagyok képes lecsillapodni, ezek által pedig beleélem majd magam, és én is majd jól kiabálom a koordinátákat, nehogy kapjon Jancsi a serpenyővel, és aggódom majd érte, hogy le tudja bírkozni az ördögöt és képes legyen elvenni tőle azt a fegyvernek látszó tárgyat, és felülkerekedve talán ő is majd 8 napon túl gyógyuló sérülésket okozhasson végül.
Hiába, sose növök fel. De én már beletörődtem egyébként. És jó nekem így. Ráérek még aggódni a felnőttes dolgok miatt. Amúgy is minden korosztálynak megvan a saját problémája. Jelen esetben a saját korcsoportomnak a nagybetűs életfelé való orientálódás, valamit a benne való elhelyzkedés lenne... próbálkoztam már ugye, és azt hiszem, meg is álltam a helyemet benne, de mivel még nem vagyok rákényszerülve arra, hogy 100%-osan fenttartsam magamat, nem érzem sürgősnek a családi fészekből való kirepülést. Meg minek? Saját házra nem tellne még jó ideig egyébként sem, albérletbe meg nem érdemes lakni, ha nem muszáj. Tudom, csináltam már anno Ádámmal. Nem volt túl kellemes, meg muszáj sem lett volna, de... - na jó, ebbe most kár belemenni, meg egyébként sem a nagyközönség előtti boncolgatásra való történet - Na, de ez van. Egyenlőre az életemet a családom, a barátaim és a tanulás, tölti ki. Na meg a céges bulik <: )
