Az utóbbi időben beszippantott a mókuskerék. De valami olyan csodálatos módon, hogy szó szerint nem tudtam sosem, éppen milyen nap van - a munka meg az edzés mellett vajmi kevés idő jut arra, hogy normálisan ki tudjam magamat pihenni. A teljes feltöltődés reményében Danival bedobáltunk néhány cuccot a kocsiba, és már szeltük is M6-ost egészen Pécsig.
Mentél már Pécs fele a főváros felől? Pécsvárad előtt van néhány alagút. Lehet nagyon vidéki vagyok, de ilyen félét én még csak filmekben láttam. Tök nagy élmény volt átmenni rajtuk, főleg a leghosszabbon, ami még kanyargott is. De ami még ennél is viccesebb, hogy indulás előtt le lett mosva a kocsi, és mire az utolsó alagúton is átértünk olyan ordenárén mocskos lett a szélvédő, mint szerintem még soha. Több bogarat is váratlanul érhetett az áthaladásunk, mert legalább kettőt halálra gázoltunk - pedig végig ki van világítva az alagút, láthattáok vola, hogy jövünk. Próbáltunk az ablaktörlővel javítani a helyzeten, de nem jártunk túl sok sikerrel.
Közben beállítottuk a GPS-t, hogy az autópályáról letérve odataláljunk a szállásra, cserébe ő meg nem hogy az autópályáról, de jformán a térképről is jól levitt minket. Olyan Isten háta mögötti falvakon navigált keresztül bennünket, amilyenek szerintem még a mesében sincsenek, meg voltak meseszép szerpentines, vadregényes tájak is. De végül csak megérkeztünk.
Beérve a hotelbe picit csalódottak voltunk, mert a honalpon nagyon cselesen van fotózva. Gyakorlatilag fele akkora a hely, mint amilyennek a honlapjukon be van mutatva. A szoba amit kaptunk, az viszont nagyon tetszett. Klassz, modern kis szoba, egy kis gardróbos előszobával, fürdővel, meg egy erkéllyel. Ha hozzá lenne csapva egy konyha, beköltöztem volna :) A kis birodalmunkkal pont szemben, 2 lépésre volt a wellness rész bejárata. Mondjuk ott nem sok időt töltöttünk, de az már más kérdés. Azt már meg sem említem, hogy nem kulccsal nyílt a szoba ajtó, hanem kártyával és áram meg csak akkor volt, ha be volt helyezve az ajtó mögé - wellcome to the future.
Voltam már apartman házban, meg panzióban is; de szállodában most először. Nem mondom, hogy nem tudnám megszokni, de némiképp a lakótelepi lakások érzetét adta - mivelhogy ugye közös folyosóról nyílnak a szobák, meg nincsen saját kerti rész. Én pedig nem szeretnék újra panelban élni. Tök rossz hajnalban arra kelni, hogy mit csinál épp a szomszéd. Meg én szeretek a kertben üldögélni egy jó könyvvel, vagy csak úgy nézegetni a felhőket a füvön fekve. A sütögetésről nem is beszélve - hogy tartasz kerti partit egy panel aljában? Érted.
Csomagra fizettünk elő a hotelben, amiben benne volt ugye a svédasztalos reggeli, 3 fogásos vacsora, egy üveg pezsgő, korlátlan wellness használat, egy Pécs térkép, és egy Irány Pécs! kártya. Na már most, már az első vacsora botrányba fulladt majdnem. Valahogy sejtettem, én hogy itt A) meg B) menü lesz, és tényleg. Ezt Dani azonban nehezen volt hajlandó tumodásul venni: kiválasztottuk a vacsoránkat, majd ahogy a pincér hátat fordított, az én drágaságom rögtön a telefonja után nyúlt és nyomkodni kezdte. Mikor megkérdeztem mit csinál, zaklatottan felcsattant, hogy ma még itt maradunk éjszakára, mert sokat vezetett, de reggeltől másik szállodát keres... Végül persze maradunk. És még jól is éreztük magunkat.
Másnap reggeli után a recepción szerettük volna átvenni az Irány Pécs! kártyát meg a térképet, de hát annyira szét volt szórva szegény lány a pult mögött, hogy gyakorlatilag szinte a szobaszámunk alapján is alig tudta beazonosítani, hogy jár a csomagunkhoz ez a két dolog. Ráadásul hiába kértük el a kártyát délelőtt 9 előtt, valamiért csak délután 2-től lehetett használni, mert aktviálni kellett. De hogy mi telt hosszú órákba egy aktiváláson, azt nem tudom. A térképnek hasznát vettük, a kártyát viszont sajnos nem sikerült kihasználnunk. Nagyon fújt a szél, meg esett az eső; ezért nem mászkáltunk olyan sokat. Pedig csomó mindent meg szerettünk volna nézni. Amelyik nap leértünk, akkor tettünk egy kiadósabb sétát, de csak barangoltunk, semmi konkrét dolgot nem tekintettünk meg. Gondoltuk majd hétvégén, de hát ember tervez... na mindegy, nem szalad el a város! ;)
Ami érdekes, hogy az ember azt gondolná, ha már Pécs Európa kulturális főváros volt, csak van valami fürdője. De nincsen. Át kellett bumliznunk Harkányba, hogy pancsolhassunk egy kicsit termálvízben. Voltatok már a harkányi gyógyfürdőben? Fura egy rendszerük van, meg kell hagyni. Olyan az öltöző, hogy a kabinok másik felén kis ajtó van, ami a ruhatárba nyílik, és oda kell beadni a dolgaidat. Na már most, mikor én beléptem ebbe a kis "szekrénybe", nyitva volt a ruhatár felőli ajtó. És ott állt egy nő. Én köszöntem, ő hümmögöt valami heló-félét, majd vártam, hogy mondjuk csukja be azt az ajtót, vagy valami. De nem. Beszélgetett tovább a másik ajtónál lévő kolleginával. Na, mondom oké, akkor majd én. Fogtam, bezártam, átöltöztem, majd visszanyitottam és megkérdeztem ráér-e, mert örülnék, ha elvenné a dolgaimat, hogy mehessek végre azt csinálni, amiért végülis odamentem ugye.
A mókázás köben meg vagy 20× majdnem megfulladtam. Nem is én lennék igazából, ha normálisan töltöttem volna el az időt ott, mint az összes többi fürdőző. Vannak ezek a szivacs rudak vagy mik, tudod. Amik fent tartanak a vizen, és magad köré tudod fonni őket. Na, én teljes mértékben igyekeztem kihasználni funkcionálisan egy ilyet. De mikor rá akartam térdelni, meg gugolni a víz alatt, az valami oknál fogva nem volt annyira stabil, mintha mondjuk a nyakam alá tettem volna, vagy a derekamra. Még jó, hogy a legmélyebb helyen is alig volt vállig érő a mélység.
Van ott egy kis klasszikus étkezde, ilyen kantin szerű. Nem mondom, hogy valami jól főztek, de azért meglehetett enni, meg mosolyfakasztó élmény volt azokon a fehér kertibútorokon ebédelni egy kórház menzára hajazó helyiségben. Főleg, hogy az idős bácsik fütyigatyában kanalazták a bablevest mellettünk. De én meg legalább jól bepalacsintáztam. Erről jut eszembe: a hotel házirendjében benne van, hogy tilos rezsón, meg egyéb sütésre alkalmas eszközökön a szobában tevékenykedni, meg hogy a minibárba nem szabad semmi saját dolgot betenni. Nem tudom mit szóltak volna, ha az erkélyen (volt olyanunk is, pontosabban közösen a mellettünk lévő szobákkal) nekiállunk hurkát sütni egy kis palackos sütőbigyón - mondván, hogy a hütőbe nem szabad betenni, és megromlik mire megyünk haza.
Hazafelé szerettük volna megnézni a Zsolnay negyedet, mert útba esett volna (a hoteltől elég messze volt), és az Irány Pécs! kártyával gyakorlatilag ingyen lett volna. Mikor kicsekkoltunk a szállodából, megkérdeztem meddig érvényes még a kátya. Mire visszakérdezett a recepciós: miért van ilyen kártyátok?! Mondom igen, járt a csomaghoz. Erre megszólal: hát azt vissza kéne adni, mert csak addig volt a tiétek, míg itt voltatok nálunk. Na mondom, de jó, hogy megkérdeztem, nem? Nem gondolom, hogy nekem kéne tudnom ezeket a dolgokat, hogy csak kölcsön van nálunk a kártya, meg hogy van-e. Látta a szobaszámot mikor fizettünk, látnia kellett milyen csomagunk volt, tudnia kellett volna mi jár hozzá. És mikor megkaptuk a kártyát, kötelességük lett volna jelezni, hogy nem örökbe kapjuk a kártyát. Így megnéztük volna a Zsolnay negyedet előző nap, meg még több minden mást is, ami a kártyával kedvezményes/ingyenes.
Mindezektől függetlenül az kellemes hétvégét töltöttünk el Pécsett. Hazafele eltöprengtem rajta, hogy vajon élnék-e ott. Elég pörgő város, de valahogy hosszabb távon nem tudnám magam elképzelni benne. Nem titok, hogy Érdért sem vagyok oda, ellenben nem mennék el újra olyan messze azoktól, akik fontosak.
