Nem tudom, ki mennyire vágja a zöldséges standot a Blahán, de baszki, az a forma kajak nem ép. Hajnal 3-kor már - vagy még? - ott szobrozni a pultban? Na az a nemmindegy.
Igazándiból nem voltam annyira ráflesselve a péntek esti Children of Distance-re, de mivel Zsoccal megbeszéltük, hogy ha csak ketten, de elmegyünk rá, eszembe sem jutott sztornózni az estét. Közben Magdi, és Zsolt két ismerőse is jelezte, hogy csatlakoznak, csoportosan meg még is csak hangulatosabb az ilyesmi :) A koncert utánra meg le volt beszélve Petivel és Balázzsal egy kis Akácozás, ám mivel a fellépés több, mint egy órás csúszással indult, így az utolsó buszra való esélyem a gengelés kárára ment... volna. Ám, ahogy az - újfent - lenni szokott, ismét homokszem került a gépezetbe. - Köszi, Murphy!
Az utolsó busz végül felejtős lett, hála a BKV és Volán járatok összehangolatlansága miatt. Máskor emiatt kissé odalettem volna. Illetve, picit jelen esetben is aggódtam, hogy még is mi a répát fogok csinálni hajnal fél4-ig, terepen. Azonban a helyzet megoldódott: éjszaka egy játszótéri magaslesen dumázgatni fless. 
Főleg, mikor Zsocra (a.k.a. Lőtéri kutyára) rájön a szófosás... :) Valamint, azt is neki köszönhetjük, hogy mellénk szegődött egy, a nyálát saját szakállára csorgató csávó, aki valami halandzsa nyelven próbálta velünk megértetni magát, több-kevesebb sikerrel. Mondjuk, igazából rohadtul nem voltunk kíváncsiak rá, amit ő történetesen pont leszart. - Szóval remekül megértettük egymást. Kezdetben minden igyekezetemmel azon voltam, hogy illemtudóan viseljem magamat, ahogy a szüleim neveltek, de Isten lássa lelkem, az az ember... Bazmeg.
Folyamatos jelleggel magyarázott nekünk oltári nagy baromságokat valami cserediákokról, meg arról, hogy mi hova akarunk menni épp, holott direkt mód nem adtunk a tudtára semminemű arra utaló információt, merre tartunk. Sőt mi több, igyekeztük éreztetni vele, hogy jobb' szeretnénk, ha más utakon járna, mint amerre mi igyekszünk.
Béla - merthogy ez a neve, állítólag - ott vert éket a történetbe, hogy volt mersze megállni mellettünk a bolt előtt, ahol épp Balázs vártuk, Zsolt pedig éppen gondosan kiválasztott sajtos csipszét fogyasztotta. Mivel Béla elég meredten figyelt bennünket, Zsé ráköszönt, amit ő ijedtében viszonzott. Majd azon felbuzdulva, hogy Zsé megkérdezte becses nevét, kért egy marék csipszet. Zsolt illedelmes gyerek lévén eleget tett kérésének, majd ő is bemutatkozott, mint Ferkó. Aztán Balázs, mint Ferenc, és végül Petit úgy mutattam be, mint Ferit. Már csak azért, hogy ne zavarjuk össze túlzottan Béla barátunkat, és szépen mindenki nevét meg tudja jegyezni. Ami egyébként azért jó, mert tökre nem akartuk, hogy az éjjelnappali elől együtt távozzon velünk, de hát mindegy. Magdi is mondott valami kamunevet, én meg lányos zavaromban a váratlan "és téged hogy szólíthatlak?" kérdésre rávágtam, hogy Krisztina. Ami végülis tényleg megtévesztő, tekintve, hogy nem igazán kapom fel a fejem a Tinán kívül másra - kivéve az iskolát, merthát ugye ott csak a Peti szólít úgy, ahogy -. Mire kimondtam, egyből le is reagáltam a "csak én futok az első keresztnevemen?" kérdéssel ugyan, de hát szarni bele.
Mivel a létszám teljes volt, tovább indultunk, és az utánfutót pedig igyekeztünk minél rövidebb idő alatt elhagyni. A srác annyira szét volt esve, hogy nemhogy a finom célozgatásokat nem vette, de a konkrét "This is my crew!" utalásokat sem. - Zsolt úgy vélte, ha már Béla félig magyarul, félig angulul hadovál, talán az englisszlenget jobban megérti.
A következő - nagyjából fél órát - kifejezőbbnek tartom párbeszédfélék formájában közre adni:
A biztonságos átkelésre várva az út egyik oldalán, Bélának problémái voltak:
Zsé: Ember, te nagyon kész vagy! Folyik a nyálad!
Zsolt továbbra is igyekszik megértetni a sráccal, hogy koccoljon, ám az továbbra is értetlen:
Zsé: Peti, inkább beszélj vele te, neked is van szakállad, szerintem jobban megértitek egymást.
Béla (Petinek): Mi egyről beszélünk, mi ugyanarról beszélünk, és arról beszélünk.
Peti: Arról. Miről?
Béla: Ez itt a Keleti, a Keleti... Keleti.
Peti: A Keleti pályaudvart 1884-ben építették...
Én: Mondá M. Péter, az építész.
- Utóbbi azok számára lehet poén, akiknek kezükbe akadt egy néhány héttel ezelőtti Metropool, amelyben Peti volt a napi kérdezősködős rovat egyik alanya, és ahol a foglalkozás rublikában a neve alatt az építész szó szerepelt. -
Menet közben Béla többször is Peti vállához ér, miközben neki magyaráz:
Zsolt: Ne fogdosd a barátomat!
Béla éneklésben tört ki:
Zsé: Szépen megkérlek, hogy ezt fejezd be.
Béla ügyet sem vet rá.
Zsé: Mondom, légy szíves ne fütyüljél.
Béla továbbra is nótázik.
Zsé: Fejezd már be, mert lehugyozlak.
- ...és tényleg láttam az elszántságot a szemében, de úriember lévén nem tett eleget fenyegetésének. Ellenben, Béla továbbra sem hagyott fel dalos tevékenységével. -
Nagyjából fél órás kinlódás után végül Béla megtáltosodva szedte lépteit, mi pedig kapva az alkalmon lelassítottunk, majd egy látványos hátraarc után visszaszaladtunk a Keleti pályaudvar takarásába. Ő ebből mit sem érzékelve tovább haladt, mi pedig kifújhattuk magunkat. És hogy mi az este tanulsága? Ne etess sajtos csipszel idegeneket. Ja, és hogy óraátállítás után csekkold a menetrendet... A fél4-es buszt a nyár magával vitte jövőévre, minek köszönhetően az első járat fél5-kor indul. Nem mondom, hogy leányálom volt 1 órán át odakint szobrozni az Etele tér előterében - merthogy a váróterem zárva volt -, de még így is tökre megérte az éjszakázás.
