Mondom ezt úgy, hogy nyitott szemmel járok a Világban. S bár nem állítom, hogy tetszik,  amit látok, de azt sem, hogy nem. Hülye dolog ez, ám még is érdekes. 

 Gondolok itt arra például, hogy a kis tízen évesek, akiknek még szinte forró a személyi a zsebükben, már gőzerővel belevetik magukat rendre az éjszakába. Oké, az vesse rájuk az első követ... na, igen. Azok a pótolhatatlan tanulóévek... ^^ Kár lenne ujjal mutogatnia bárkinek is,  bárkire. Attól tartok, tagadhatatlan, hogy valamennyien átestünk ezen a szakaszon az életünk során. És hazudnék, ha azt mondanám, hogy néha nem léptem át azt a határt, amit az értékrendem húzott a jasszoskodás és közém - ami elég szomorú, de hát utólag mindig okosabb az ember, ugyebár -, ámde talán pont ennek is köszönhető, hogy mindig hamar - mihez képest? - ráébredtem, hogy vissza kéne vennem az arcomból. Két konkrét esetet tudok kiemelni a tinédzser koromból, mikor elszaladt velem a ló. Ebből az egyik egy nyári éjszakához, egy kis Polskihoz és a tárnoki csónakázó tóhoz kötődik - na meg a Beához ^^ -, a másik pedig egy Örs vezér téri házi bulihoz és a portoricoi rumhoz - meg a Beához... :D -.

 És igen, volt jó néhány olyan szituáció, amikor a mostani énem másként cselekedne - mondjuk, mikor azon a bizonyos estén a Club70-ből nem egyenesen haza vettem az irányt, vagy mikor a Díva Beach-en elnyomtam a belső vészjelző hangot... -. Node, még is itt vagyok, és úgy vélem, pont ezen dolgok összessége az, ami lettem. Ebből az aspektusból szemlélve, átérzem a feelingjét, mikor mellettem az éjszakain 13-14 évesek hallgatják csutkára kihangosítva Eminemtől a Beautiful-t, miközben viháncolnak, mikor én épp azzal küzdök, hogy nehogy elaludjak. No és akkor, itt jön a fekete leves, mivelhogy a mostani tízen éves generáció már jócskán felülmúlja a '90-es évek végi fiatalságot. - Namármost, ezt ne úgy képzeld el, hogy milyen kib*szott bölcs vagyok 23 évesen, meg hogy járatom a pofám. Tökre nem. Tényleg így érzem. - Nem kell messzire mennem alátámaszért: az öcsém mindössze 4 évvel  fiatalabb nálam, és az ő korosztálya eszméletlen, miket meg mer tenni. Mondom ezt az alapján, amiket mesél, amiket hallom, hogy a barátaival beszél, amiket látok a szórakozóhelyeken. Néha már kajak én érzem túl gáznak magamat, hogy nem vagyok eléggé bevállalós. - Az milyen? :D - Más dolog, hogy amúgy sem szokták belőlem kinézni idegenek, hogy 20 év fölött vagyok... de hogy a 15-16 éves lányok merészebben öltöznek nálam, há' bocs bazmeg. Jaaa, na meg, az önkritikáról inkább ne is beszéljünk.

 Néha elmélázom azon, hogy a régi nyugis időkbeni Magyarország mivé fajult. A rendszerváltás előtt olyan jelenség, hogy iskolakerülés, meg hajléktalanok a Blaha aluljárójában... hát azt felejtsd el. A rend őrei meg az akkor hatályban lévő jogszabályok valóban értek valamit. Ha valaki csellengett délelőtt az utcán és nem tudta igazolni, hogy miért nincs éppen a munkahelyén, akkor 'kmk'nak (közveszélyes munkakerülőnek) nyilvánították és mehetett a hűvösre. Nehéz elképzelni ezt a mai Világban, mi? Szerintem is. Köszönjük szépen :]

   Ilyenkor, mikor esetlegesen elborul az agyam - minden különösebb ok nélkül -, bevillan a Képlet c. film utolsó jelenete, mikor a kisfiú kedvesen közli, hogy minden elölről kezdődik, majd egy új bolygóra repítik a "tisztogatók" (a.k.a. suttogó emberek). Vajon, ha mindent elölről kezdhetne az emberiség, beleesne ugyanezen hibákba?