Közösségi oldal

Friss hozzászólások

Reloaded

2009.10.25. 14:58 Gyarmati Krisztina

Több mint négy hónapnyi távollét után, Beus és Gézu ismét itthon, - Suhúúú :] - minek örömére csaptunk egy görbe péntek estét...

  A péntek már alapból izgalmasan indult, mert terveink szerint Beussal napközbenre elígérkeztünk a nagyihoz, estére meg ugye le volt fixálva a mulatozás. Ám Murphy korántsem könnyítette meg a dolgainkat...

 Beusnak - lévén, hogy nemrég tért haza Angliából - nem volt bérlete, amit be kellett szerezzen. És ráadásul el is aludt... ^^' Aztán meg én voltam kissé szórakozott... S bár végül két órás késéssel indultunk, de legalább végre elindultunk :] - Sőt, oda is értünk :] - És hát nagyi sütött-főzött, mint általában, mikor tudja előre, hogy megyünk. Szóval, jól bezabáltunk :] Egy kis nosztalgia, egy kis süti, aztán hiphop 5 óra lett és indulnunk kellett :/

 Hamar összekészülődtünk Beusnál, majd a Gézuval való találkozás után a Blahán, útnak eredtünk a Vaskapuba, ahol gyülekeztünk az éjszakázás előtt.

 Szerencsénkre - érződik a szarkazmus? - éppen előző nap valami nagy banzáj volt a helyen, úgyhogy kábé semmi nem volt raktáron, amit inni szerettünk volna. Leleményességünknek volt az is köszönhető, hogy miénk lett az utolsó 4 decinyi Sangria - persze jég nélkül, mert előző este az is elfogyott... - és hát mentségükre legyen mondva, a pénteki ünnep miatt nem szállított aznap a kiszállítójuk. Persze, ettől nem voltunk kevésbé csalódottak, de legalább szomjasak igen.

 Úgyhogy tovább is álltunk, amint mindenki odaért. Gondoltuk, a Szilvuplé felé tutira útba esik minimum egy darab éjjel-nappali. És bár tényleg úgy volt, minden tele volt kékekkel - a jeles napnak köszönhetően -, szóval, nem igazán szerettek volna bennünket kiszolgálni. Meg ugye ott van az a rendelet is, hogy este 11 után nem adhatnak ki alkoholt a belvárosban. Se' gond. Elértünk a Blahára, és közös megegyezés alapján - némi általam prezentált rávezetés után - végül fél12-kor az Akácban kötöttünk ki.

 Ami nagyon zavart, hogy a csocsóhoz képtelenség volt hozzáférni :/ Meg picit az is, hogy iszonyat sokan voltak és nagy volt a füst, meg a hangzavar. No, de mindegy. Elcseverésztünk egy-egy 2:3-as dzsúz mellett - Gézu Bacardi-colázott -, aztán egy óvatlan pillanatban kislisszoltunk az éjbe :] És miközben kacsáztunk a célállomás felé, leszólított bennünket 5-6 srác - "Héj lányok!" -, de mivel épp sztoriban voltunk, ügyet sem vetettünk rájuk. Viszont a Balázs igen, és jól bemarta őket - "Mit néztek? Én nem lány vagyok." - :D Aztán lájtosan tovább sétált mellettünk és flegmán odalökte, hogy a fiúk is hallják: "Látják, hogy jó nőkkel sétálok, és leszólít 5 ratyi?" ^^'

 Leérve a helyre, odatolakodtam a ruhatárhoz, és kedvesen megérdeklődtem, hogyha kabátot meg táskát is tennék be, akkor mennyi lenne az annyi. Erre a ruhatáros bácsi reakciója: "Hááát, mivel egybe nem rakhatom, darabonként 200 forint, de akkor legyen összesen 300, jó?" Erre Beus szó szerint bedugja a fejét, és megkérdi: "Lehet alkudni?" ^^' Oké, hát végül is, lehetett... :]

 Namármost. Még csak egyszer voltam a Szilvupléban mindaddig, és már akkor sem éreztem át a feelingjét, de a társaság már akkor is feledtette velem ezt és percek alatt feloldódtam. Most sem volt másként, viszont picit hiányzott a Gabesz társasága - aki mintha csak a Bausékat váltotta volna, kiment Angliába... de jövő héten visszatér ám :] -. Azért elvoltunk, nem kell bennünket félteni :] Viszont, el nem tudom mondani mennyire zavart az a néger faszi, aki folyton ott lebzselt körülöttünk és mindenhova odatolta a seggét. Beus azt mondta, hogy ez valami nigériai néptánc. Felőlem. De ne egy szórakozóhelyen, ahol amúgy is heringeskedni kell, mert pici a tánctér és sok az ember. Ajjmár.

 Végül Dávidék bevártak a Déliben, és együtt jöttünk haza. Ami megint csak mókás volt, egyéb dolgok miatt, amikre most nem térnék ki, mert nem járultak hozzá a történtek publikálásához, én meg jókislány vagyok :]

Éééés, pénteken jön a ráadás: Sári szülinapi bulija. Lesz ott ihaj-csuhaj... :]

A bejegyzés trackback címe:

https://krisztyn.blog.hu/api/trackback/id/tr711473958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása