Nem egészen a Tankcsapda dala általi értelemben, de úgy érzem megérett bennem, hogy kiadjam magamból az ilyen fiú-lány témás dolgokat, hát íme:
Az utóbbi időben szárnyakapott a régi nóta, hogy a Gyufa meg én, és hogy miért nem, pedig egymás másikfelei vagyunk, estébé. Kedves ezen szegmensbe tartozó barátaim, ismerőseim: Továbbra is bátran tartom magam ahhoz, hogy igen is létezik szimpla, testvéries fiú-lány barátság.
Ne legyünk már ennyire csöködtek, hogy azon lovagolunk, hogy "fúúú, de láttam, hogy átkaroltad és úgy mentetek az utcán!" ÉS? Ez nem az általános iskola, ahol az már felér egy átszexelt éjszakával, ha egy csaj meg egy srác kézen fogva jelenik meg az iskola udvaron : ) Ébresztőőő! : )
Valószínű, hogy azért vagyunk olyan 'bensőséges' viszonyban, mert közünk van egymáshoz 'úgy' és nem pedig azért, mert a 7 esztendős - lassan 8 - ismerettségünk alatt számtalanszor húztuk ki egymást a kulimászból, nyújtottunk a másiknak támaszt, együtt éltünk meg baromságokat... ; )
Jaa, és akkor itt még mellé hozhatnék fel olyan példákat, minthogy múlthónapban Döncivel ketten néztük meg a Dragon Ball filmet a moziban, e hétfőn meg Lehellel a Kalandparkot. És akkor meg is jegyzem gyorsan, hogy tiszta romantikus volt, mikor egyszerre nyúltunk a kukoricáért... ^^' Vagy amikor Olival ketten sétálgattunk a Duna parton... - Remélem érezni az iróniát ; ) -
Na, most, hogy nagyjából kiadtam magamból, picit más megközelítése a témának:
Van egy kedves, bár kicsit ütődött olasz barátom, aki már lassan egy éve küzd egy szlovák lány kegyeiért. Pénzt és időt nem kímélve mászkál ki hozzá, ajándékokkal halmozza el, és mindössze pár csókot kapott cserébe az évek során. Lucas túlon túl odavan a lányért, holott tisztában van vele, hogy soha sem találnak visszonzásra az érzelmei. És még is hajthatatlan. Bármit megtenne érte a Világon. Egy darabig úgy véltem szerelmes nagyon, de mára már úgy gondolom, hogy sokkal inkább a 'megszállott' szó a helytálóbb. Hiába, amit az ember nem kaphat meg, annál inkább vágyik rá... :/
Aztán itt van az öcsém, aki két szerelmi csalódást elég nehezen hevert ki. Mindkettő után iszonyat sok ideig nem Dávid volt a Dávid - remélem értitek, hogy értem... -, én is hajlamos vagyok a beemózásra olykor, de engem könnyű belőle kirántania a barátaimnak. Ellentétben Dáviddal... ebben egy az egyben az apura ütött. Na de most nem is ez a lényeg, hanem az, hogy megismerkedett egy csajszival, aki nem a szomszéd városban él - szép is lenne, ha Debrecen itt lenne mellettünk : ) - és múlthéten is, meg most is lelécelt hétvégére. Láttam milyen volt, mikor azzal a fent említettt másik két lánnyal volt - szándékosan nem írok neveket, mivel itt a saját szennyesem tergetem nem a családomét -és látszott rajta akkoriban is az odaadás, de ez a lány... na ő teljesen elvarázsolta a tesómat. És igazából nem is bánom, mert amit eddig megtudtam róla, azok alapján szimpatikus és amennyire észlelem, ő is épp annyira odavan Dávidért, mint ő a csajsziért. Csak kérdés, az a párszáz kilóméter az idő múlásával mennyire lesz befolyással a kapcsolatukra. Én azért szurkolok nagyon, öröm ilyen kiegyensúlyozottnak látni az öcsémet!
