Ez a hetem totál káosz - oké, volt már zúzósabb is, belátom -, talán túl sokat vállalok?
A) Igen. Tökhülye vagy Tina...
B) Nem. Jól toloood! :D
Aki az A) választ jelölte be, na az tökre nem ismer. Ja és örihari :D
No de, elég a mókából skacok mára. Naszóval, először is: a pár nappal ezelőtti posztomban feltett kérdésre érkezett pár okfejtés. Nem gondltam őszintén szólva, hogy bárki is reflektál rá. Költői kérdésnek szántam csupán, de köszönöm :D
Viszont, ha titkon reménykedtem is válaszokban, nem ilyenekre számítottam, hogy "mert jóóó" vagyhogy "én részegen élek igazán" - ehhez speciál csak gratulálni tudok! ; ) - és mind közül a kedvencem a "mert kikapcsol a pia" volt. Totálisan az ellentéte annak, amit leírtam akkor... Szééép.
A fent emliítettek és a saját gondolataim összegzése képpen sajnálatos mód rá kellett döbbennem, hogy igen gyarló - és nem kissé alkohol mámorban uszni imádó - társadalom a mienké. Fantasztikus lesz ilyen mentalitások lepte országban felnevelni majd a születendő generációkat.
Ja és volt egy érdekes telefonbeszélgetésem is amiben - bár csak másodlagos dologként irányult az előző posztomhoz, de -, érdeklődve konstatálta egy kedves barátom, hogy az említett bejegyzés "nem olyan viccelődős", mint amilyeneket írni szoktam és "nem olyan vidám". Néha kijön belőlem is az állat, tény. Hosszútávon elég nehezemre esik féken tartani. Meg jobb is kiadni egy idő után ezeket - lényegében ezért "szültem meg" ezt a blogoldalt -.
Másodszor: Lassan, de biztosan 31 - azaz harmincegy - órája ébren vagyok. Jóóó, nem kell szörnyülködni ám, én sem teszem. Olyan hajnal kettő felé átestem azon a bizonyos holtponton, miközben egy éjjelnappaliban álltunk sorba Újpesten málnaszörpért és csokoládéért. Ja meg csipszért is. Gondoltam, ha már az esti pizsiosztásra nem értem haza, hát majd reggel a kelési időre. De persze Mörfi közbeszólt. - Szokása. - Úgyhogy épp annyi időm volt otthon munkába indulás előtt, hogy letusoljak, és irány a gályázás. Még jó, hogy szombaton csak 3-ig. Azért a látszat ellenére még sem vagyok terminátor...
És ha már a hajnali órákban való mendegélésről ejtettem szót, had jegyezzem meg, hogy hihetetlen mi folyik Budapesten. A 30-as buszon kisebbségnek számítottam majdnem egészen a Keletiig. - Anyám, ne sirass. - A buszvezetővel együtt kábé 5-en voltunk "magyarok", a fennmaradó helyeket pedig egészmáshonnan származók foglalták el. Nem tudok pontos adatokkal szolgálni, mert nem igazán mertem körbebnézni, ami azt illeti. De a Dózsa György útnál már mondhatni fellélegeztem. Hurrá.
Aztán a Keletiben a 7E-re - vagy 173E-re - várva érdekes embereket voltam kénytelen megfigyelni, hogy valami lekössön és el ne aludjak tévedésből. Hihetetlen mennyi a műmájer köcsög. Volt egy csávó - lehetett már olyan 20 körül szerintem, de nem fix, már túl voltam a 24 órás éberségen, tehát elképzelhető, hogy a saccolás már nem ment olyan pörfiktül... - Tökmindegy. A lényeg a lényeg: mi a tejnek a föléért dohányzik egy olyan ember, aki csak "divatból" csinálja?! Oké, még a kis tizenpáréveseknél "elmegy", mert kíváncsiak meg mittudomén. De basszus, áááá. Még senkit nem láttam olyan bénán tartani bármit kézben, és szájhoz emelni. Ha még pár perccel később ér oda a busz, lehet most gazdagabb lennék egy monoklival - bár nem úgy nézett ki, mint aki bárkire is kezet merne emelni -.
Erről jut eszembe: míg vártam a többieket este a Stadionoknál, odafelé elkapott az a tegnapi kellemes nyári zápor. Gyakorlatilag szarrá áztam, még jó, hogy volt nálam kabát, ami esernyő híjján a fejem fölé tudtam tartani - a Meggájvörből tanultam még régen, hogy lehet ilyet akciózni - és mivel csurom víz volt, hát a Stadionok lépcsőféljárójának kapaszkodójának alján felakasztottam száradni. Persze, végig ott álltam mellette meg ilyesmi. És enyhén szólva irritált, mikor az egyik BKV ellenőr nagyon stírölni kezdett. Nem tudtam, hogy azért akar-e beszólni, mert a mocskos-saras cipőmmel nekitámaszkodtam az épület - amúgy sem éppen tisztának mondható - falánk, vagy mert szúrta a szemét, hogy kiteregettem. Megnyugtatásotokra közlöm: végül feladta a szemkaratét. Vagy csak kancsal volt és nem is engem nézett. Ez már soha nem fog kiderülni. Ó de kár.
Lassan már indulok haza, és úgy tervezem, hamar mély álomba szenderülök majd, amint párnát ér a fejem. Már legalább annyira vágyom rá, mint egy olyan dologra amire rég vágyom : ) mondjuk egy sugárhajtású megagiga léghajóra. Dehogyis. Tériszonyom van a nagyon magasban folyton. Az meg felvinne az egekig, vagy mégmasabbra és félnék és a remegéstől megbillenne a kosár és kiesnék és zuhannék és... és... és... elég a horrorrból. De mondjuk egy tábla robbanócukros Milkának most tényleg nagyon örlnék.
