...épp, hogy megszárítkoztam, mehettem is ki a Bejus elé. Akkor bezzeg már nem esett… nah mindegy. Szóval ott voltunk náluk, dumáztunk meg ilyen lányos dolgokkal foglalatoskodtunk közben és utána lementünk vele, meg öcsivel a nagyihoz.
Azt gondolta apa, hogy majd megint összeveszünk azon, hogy ki vezessen, hogyha nem ő ül a kormánynál… És kiosztotta az ukázt, hogy Dávid odafelé, én hazafelé, a Beja meg jogsi híján mehet egy kört az utcában :D Csakhogy apa nem volt vele tisztában, hogy mi már megbeszéltük – felszínre engedve a bennünk élő gyereket –, hogy Dávid vezet és mi meg ketten hátraülünk lányok, és olyat játszunk, hogy Dávid a sofőr, mi meg ilyen kőgazdag elit picsák :D nagyonjóvolt :)
Maminál a szokásos dolgokkal ütöttük el az időt: beszélgettünk mamival, játszottunk a cicákkal és ettünk cseresznyét – jójójó, ez a csersznyés dolog, szezonális, nyilván –.
Hazaérve a Bejának még nem ártott tanulnia – értsd: csíkokat húzogatni a szövegkiemelő filccel, tévénézés közben –, úgyhogy addig picit lefoglaltam magamat, de nem bírtam sokáig, mert megvesztem a fáradtságtól, úgyhogy letámasztottam magamat a párnámra.
Nem tudom mennyi lehetett az idő, de arra keltem, hogy a kisBeja fészkelődik mellettem és lökdös. Tiszta boldog voltam. Nagy nehezen visszaaludtam, aztán 8-kor kelés, összekaptuk magunkat és útnak indultunk Budapestre.
A buszsofőr nagyon kedves volt, de tényleg. Mindkettőnknek csak 4 jegyű pénzünk volt, és a sofőr bácsi nem tudott visszaadni egyikből sem, aprónk meg összesen 270 forint volt csak (és 150 forint Pestig egy diákjegy). Közölte, hogy most elvehetné a nagypénzt és adhatna egy elismervényt, hogy a visszajárót 3 héten belül kézhez kapjuk postán. Lófaszt a picsájába, már bocsánat. Kis győzködésbe telt, de elvitt minket 30 forinttal kevesebbért is. És csak hogy teljes lehessen az örömre, legelőre ültünk, hogy lásson minket az egész út alatt. Nem is értem, mit kellet genyózzon, meg szent beszédet tartson, mikor itt Érden egy járt alatt megkeres zsebbe legalább 2000 forintot. Az a 30 már aligha vágja földhöz. Ráadásul előző héten az ikrekkel 3-an mentünk 180 forintból hazáig a központból. Nincs egyenlőség.
Az Etele téren egyből kiszúrtam a Janit. Bár, őt nem igazán lehet nem észrevenni :) Elmentünk reggelizni, közben a Beját hátrahagytuk, mert egyéb elfoglaltsága volt, de mivel otthoni, kölcsön adta Janinak a bérletét :)
Amint jóllaktunk, felküzdöttük magunkat a Gellért hegyre. Úristen, de rég voltam ott már. Amit mi sem bizonyít jobban, hogy kétszer eltévedtünk :D de mivel minden út Rómába vezet, bárhonnan felértünk a Citadellára :) Nézelődtünk, beszélgettünk, sétálttunk, egy kis dombra lecsücsültünk… nahjónemis. Padra :) olyan nagyon hamar elrepült az idő :( és kétszer el is áztunk.
Azt szeretem leginkább a Janiban, hogy bármiről lehet vele beszélgetni. Akármiről. Meg,azt hogy ha dumázunk, akkor egyik sztoriból át tudunk csapni egy tökmásmilyenbe, mert ő is ilyen kis kusza gondolkodású, mint én :)
Sajnos a Bejának időre kellett visszavinni a bérletet, úgyhogy kikísértem Janit a vonathoz, aztán átsuhantam a leányzóhoz.
Megérte felmenni: vacsora várt az asztalon! :) Kaptam teát is, és picit beszélgettünk, miközben segítettem neki egynéhány dologban az új gépén. Ő nem annyira számítógép zseni, mondjuk így :D de azért fejlődőképes :) – mielőtt arra gondoltok, hogy én kocka vagyok, azért tudtam orvosolni a problémáit, tévedtek. Csak és kizárólag a 4 éves informatikusképzésnek köszönhető az egész –
Hazaérve már kábé nem láttam kettőig, olyannyira fáradt voltam. Még kicsit tettem-vettem, és uzsgyi az ágyba.