Mivel megint itt a hétvége, idejét láttam, hogy az előzőről számadást adjak… :D
Tápiószentmártonban töltöttem a múlthétvége javát Maxi barátomnál, minek következménye képpen rengetek új élménnyel gazdagodott az életem :)
Nagykátán találkoztunk – mert volt olyan gáláns, és kijött elém – és onnan együtt élveztük a Volán nyújtotta örömöket, majd’ fél órán át. Még sosem voltam azon a településen, így – vérbeli turista módjára – mindet szemrevételeztem, amit csak lehetett. Azt hiszem, ez a dolog feltűnt Maxinak is, mert elkezdte magyarázni mi micsoda, míg hozzájuk nem értünk :)
Az volt a haditerv, hogy 5-kor csoportos randevú lesz náluk, de a többieknek se híre, se hamva nem volt még negyed 6-kor sem… Aztán amint azon tanakodtunk, mi lehet a hiba, befutott Szabi. Ennek a történésnek annyira megörültünk, hogy krumpli pucolással koronáztuk meg – lévén, hogy bográcsozás is szerepelt a terveink között, hasznos időtöltésnek véltük ezen tevékenységgel elütni az időt a többiek érkezéséig -.
A srácok szerint én képes vagyok nyúlpörköltet készíteni, bográcsban. – Mivel még csak olyan állapotban láttam nyulat, hogy muszmuszolt, miközben rágcsálta a füvet a mamiék kertjében, így a biztonság kedvéért megérdeklődtem, hogy mi a „B” terv. Hátnemvolt…” - Nos, csak, hogy mindenki képet kapjon a bográcstudományomról: krumpli pucolásban császár vagyok, a leszeletelt paradicsomot is egész ügyesen eszegetem, a szabadban lévő jó levegőnek köszönhetően nem sírok mikor mellettem hagymát pucolnak, és nem utolsó sorban nagyon szépen mosolygok, amikor valaki kevergeti az üstben lévő dolgokat. Ettől függetlenül, nagyon jól sikerült a pörkölt, hiszen profi csapat keze munkája.
Miután mindenkinek sikerült megemészteni amit magába tolt, előkerült az Alcoholi nevű társasjáték. Aki ismeri, az már sejtheti milyen káosz alakult ki az első kör végére, aki nem, annak úgy tudnám leírni a játék menetét, hogy olyan ez, mint egy gazdálkodj okosan, csak itt nem vásárolni kell „x” mezőre lépve, hanem inni :D
A fentiekből simán levonható a konklúzió, miszerint vidám estét tudhatunk magunk mögött. Noha, voltak érdekes mozzanatképek, amik egy részét a mai napig nem értek…
Például, amikor kezet mosni mentem, nem értem, hogy az Arnold mit keresett a kádba kucorodva. Meg azt sem, hogy a Csabinak - közismertebb nevén: Kálmán - miért kellett folyton kiabálnia, miközben mi szerettük volna nézni a filmet. És hogy a Maxiék galambjai miért olyan szelídek, hogy nem repülnek el a kertből. Hogyha az enyémek dúcán nyitva felejteném az ajtót, akkor fél perc alatt hét határon túl lennének, és nem néznék vissza soha, pedig itt mindent megkapnak.
Ha jól emlékszem, hajnal 4 óra tájt lekoccoltak a srácok, én pedig elég gyorsan álomba szenderültem, hála Maxi esti meséjének :) Reggel 9körül ébredtünk, és mivel vasárnap reggel volt, ezért kötelező jelleggel megtekintettük a reggeli matiné egy részét a televízióban. Itt had említsem meg, hogy úgy vélem, a mai mesék már rettentő mód túl vannak spilázva, és sokkal inkább a 15 éven felülieket célozzák meg, mint a kis gyerekeket. Rengeteg olyan momentumot tartalmaznak, amit úgy gondolom, hogy nem képes felfogni még egy 13 esztendős sem – ezt tapasztalatból mondom, mert van ilyen korú unokahúgom –.
Amikor úgy éreztük, eleget művelődtünk már, kikászálódtunk az ágyból, megreggeliztünk, sétáltunk egyet – minek köszönhetően jobban kiismerem már magamat a településen – és még egy rövid időre visszamentünk Maxihoz. Msn-en még lebeszéltem egy délutáni randit Olival, majd Maxi kikísért a vonathoz.
Pestre érve, Oli már várt a szokott helyen. Lévén, hogy kitikkadtunk a nagy tavaszi hőségben, betértünk kedvenc helyünkre – van olyan, aki még nem tudja melyik az? :) –, elfogyasztottunk néminemű italmennyiséget, majd útnak eredtünk a Duna partra, hogy romantikus sétát tegyünk ott.
Kellemes időtöltés volt, meg kell valljam, csak egy szösszenetnyit beárnyékolta a napsütéses délutánt, hogy Oli nem képes felhagyni az anyázással. Ezúton megfogadom, hogy Tihanyba nem megyek el Olivérrel soha. Gondoljátok csak el, milyen remek duo lenne ő és a vízhanggal…
