Csimbumcirkusz

 Nem vágyom nagy dolgokra az életben, nem vágyom sikerre, sem hírnévre, nem szeretnék gazdag lenni, sem luxusvillában élni. Én ezeket egytől egyig felszínes dolgoknak tartom, hiszen a pompa mögötti nyomorról sosem szól a fáma. Szerintem az igazi és őszinte boldogság másban keresendő, mintsem az anyagi javakban.

 Sokkal többre tartom az emberi belsőből fakadó értékeket, hiszen azok őszinték, nem kell azt latolgatni, hogy ha teszem azt, egy kedves barátommal elmegyek „X” helyre, melyik szennylapban látom viszont a közös programunk pillanatképeit, és hogy kielemzik-e a viselkedésemet. Nem kell szerepet játszanom, hogy csak, mert én ott díszelgek a különböző televíziós műsorokban, esetleg felismernek az utcán, és azt mutassam feléjük, milyen raj vagyok, hogy felfedeztek.

 Hogyha a családomnak és a barátaimnak nem kell nélkülözniük, ha nyugodt környékre tudnánk költözni, hogyha senki sem betegeskedne a szeretteim közül, én lennék a legboldogabb ember a Világon. De az élet koránt sem habos torta, hanem sokkal inkább egy kalandregény, melyben bár a történetet mi magunk írhatjuk, még is számos külső tényező befolyásolja a cselekményt.

 Nagyon nem lehet okom panaszra, hiszen van fedél a fejem fölött, szerető család vesz körbe, vannak barátaim, akik kiállnak mellettem, van állásom. Vannak, akiknek ezen dolgok közül több sem adatott meg. De valami még is hiányzik az életemből, az a kis plusz, amivel úgy érzem, teljessé válna a kép.

Amilyen formán a ’08-as év véget ért, és ahogyan az idei eddig telt, úgy gondoltam, hozzá kell szoknom a gondolathoz, hogy minden az én értékrendemnek megfelelő srácot elkapkodtak előlem a csajok. És bár szeretek ismerkedni, ezzel szemben a futó kalandokat kevésbé. Életem során összesen két ilyen volt, és azokra sem vagyok büszke. Nyilván a fiatalabb generáció ezt a nézőpontomat elítéli, hiszen ma már az a trendi, hogyha minden hétvégén új pasi akad a horogra… Az öcsém révén sok mindent tapasztalok a mai tizen éves generációval kapcsolatban, és meg kell mondjam, nem tetszik amit látok!

 Itt megint kiüt a nevelés/neveltetés kérdése. Vajon anyu és apu tudják, hogy a 14-15 éves kislányuk már nem szűz, és hogy hétvégente az alkohol mámorától ittasan akciózik? Kötve hiszem. Pedig ha picit belegondol, maga is kapcsolhatna… a mai tizenévesek kirívóbban öltözködnek, mint a már korban járó szingli nők. Hogy ez kire nézve cink, arról meg el lehet gondolkodni. Persze, azt aláírom, hogy inkább most fedezzék fel a Világot, nem pedig akkor, mikor otthon várja őket a férjük meg a gyerekek. De azért mindennek van határa.  

 A saját magam nyűgére visszakanyarodva pedig még annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy szombat hajnalban alkalmam nyílt elkapni egy halvány reményfoszlányt, mely azt sejteti, hogy a számomra fontos „kis plusz” meglelése nem bukott ügy. Ebből a foszlányból úgy érzem lassacskán gombolyag tekeredik, de nem szeretnék semmit sem elkiabálni.