Közösségi oldal

Friss hozzászólások

Hip Hop Contest '09 ~ Középöntő

2009.09.12. 19:37 Gyarmati Krisztina

Hónapokon át izgulhattunk azon, hogy vajon melyik 40 előadót választja be a zsűri a Hiphop Contest '09 középdöntőjébe a több, mint 100 jelentkező közül. Az augusztus 30-án közzétett listát látva konstatálhattuk, hogy erős mezőnyre van kilátás, a srácok még sem csüggedtek, hanem a versenydrukkból erőt merítve tették oda magukat a megmérettetésen.

 Kelenföldön találkoztam Jackkel - mivel ügyesen benéztem az időt, egy kis fáziskéséssel... (bocsi Jack! :$) -, majd lesprinteltünk a váróteremtől az aluljárón át egészen a peronig, ahol szó szerint felugrottunk a komáromi vonatra, még épp időben. - Ezt jegyezzétek fel valahova, mert a következő 10 évben nem fog látni hasonlót tőlem senki. Így is oda vagyok tőle, hogy a barátaim közül ketten is láttak "futni"... -.- -

 Viszonylag hamar átértünk a Keletibe, ahol Balázs, Zsoc és Mantisék már vártak bennünket. Aztán sorra érkeztek a többiek, míg Balázs és Jack boltban voltak nagybevásárolni - light spáros kóla rulez...ugye Balázs? ^^ -, majd a jegyet megváltva beültünk egy - akkor még mit sem sejtő - lány mellé az egri vonat egyik kabinjába. A két menü hamar elpárolgott - amihez abszolúte semmi, de semmi közöm -, valamint tovatűnt 3 zacskó ropi és egy zacskó kakadus gumicukor is... :o és mivel magunkhoz hűen vidámkodással múlattuk a hosszú - és fárasztó - utat, a kabin első utasa elsomfordált, vagy mert amúgy is le kellett szállnia, vagy mert csendre és nyugalomra volt szüksége... én mondjuk a helyében simán betársultam volna magunkhoz. Na, mindegy.

 Az egri állomástól rendületlenül menetelve - hegyen-völgyön át és nagykapun átbújva - elértünk az Egál klub kerthelyiségébe. Míg José, az Egyenletek és Mantis beregisztráltak, addig mi a többiekkel picit káoszkodtunk - de távozás előtt rendet tettünk, mert jó gyerekek vagyunk és nem kupisak -, aztán kimentünk boltba Briginek kekszért. Meg Zsoc vett Pombert, amiben volt ilyen kis bigyusz - valami rajzolásra használható izé - és nekem adta ajándékba. Kedves tőle, nem? : ) (Köszi Zsoc :*) Visszaérve becsekkoltunk - kaptunk csini UV sárga karszalagot -, felderítettük odalent a terepet, majd visszamentünk a kertbe és folytattuk a vonaton űzött tevékenységeinket. Míg fel nem tűntek a PM-es egyen pólóikban Type és Gugesz - aki már egy ideje lógott nekem egy hatalmas öleléssel, amit volt pofám behajtani :P -. Miután ők is becsekkoltak, csatlakoztak hozzánk. Bár Anonim meg José boros pincéket - vagy legalább egyet - szerettek volna látogatni, végül maradtunk a seggünkön, majd 8körül lementünk és belevetettük magunkat a csocsóba, a biliárdra való várakozásba és az éjszakai tombolásba.

 Na és akkor innentől kissé felborulni látszik a kronológia, mert annyi sok mindent történt, hogy akármennyire is töröm a buksim, nem tudom időrendbe tenni az eseményeket... 

 Egy biztos: míg a srácok csocsóban alázták egymást, addig körbenéztem, meg Brigivel befigyeltük a bárpultot - és mivel Jack feltételhez kötve merte a kezeim közé adni a fotómasináját, energiaitalt toltam egész este, bizony -. Nem sokkal később már a színpadon köszönthettük az első fellépőt, majd sorra még 14-et. Aztán szünet, majd ha jól emlékszem megint 15-en tették oda magukat, aztán ismét szünet, végül a maradék 7 emszí volt felelős a hangulatért.

 Mindezek közepette a közönség soraiban: Anonim nem bírt magával és élszurkolóként kiabálta a soron lévő fellépők nevét. - És le merem fogadni, hogy még a cipőfűzője is lógott, újfent... : ) - Valamint, szinte az összes általam készített fotógráfián befigyel vagy Zsoc feje/karja, vagy Gugeszé... de a szemfülesek akár mindkettőjük testrészeit fellelhetik egy képen belül : ) Ami meg a másik "szemetgyönyörködtető" momentum volt, hogy a színpadról leigyekvő versenyzők szinte mindegyike megfejelte a lépcső feletti hangfalat... ^^'

 Volt, akiket még névről sem ismertem, nemhogy produktumról, viszont egy-kettőt kivéve mind tetszettek. Példának okáért a Zéesó által prezentált trekk nekem nem adta magát személy szerint, amiről később a Mukival folytatott esélylatolgatás alatt ő próbált meggyőzni, hogy Zéesó teljesen egyedi - amit elismerek, bár picit éreztem benne némi kriminálos visszhangot -, és hogy pont emiatt fog tovább jutni. Megegyeztünk abban, hogyha esetleg bekerül a legjobb 20-ba, akkor adok neki még egy esélyt, hogy meggyőzzön róla, hogy az egyedisége tud számomra kevésbé fülsértő lenni - sajnálom, de tényleg nagyon nem jött be az előadásmódja... :$ -. És ha már a hangoknál tartunk, megemlíteném azt is, hogy jó pár előadónál a zene ereje elnyomta a a szövegét, meg a májkok is hol szóltak, hol nem - amitől láthatóan több emszí is bestresszelt picikét -. De mondjuk, szerintem ezek a dolgok nem nyomtak a latba az összesítésnél - hangsúlyozom: szerintem -

 Az eredményhirdetésre való várakozásból adódó izgalmakat próbáltuk biliárddal és csevegéssel ellensúlyozni, meg csocsóval. Amint Artos fellépésének vége lett, elsorolták a 20 továbbjutó nevét, és akire leginkább büszke vagyok, az Type. Az elsődleges 40-es lista alapján Ádámnak nem lett volna lehetősége tanúbizonyságot tenni rátermettségéről, de mivel páran visszaléptek, így kapott esélyt, amivel remekül élt, ugyanis bekerült a legjobb 20 közé! : ) Valamint kiemelten gratulálnék ez úton is - megerősítve magamat : ) - Josénak, az Egyenleteknek és VozalSanyinak. És sajnálom, hogy Mantis nem jutott tovább :/

 Fél2-ig mulatozás(i) és vidámkodás(i) - kísérlet - vette kezdetét, noha páran már kissé bepunnyadtak hajnalra. De mivel napközben legtöbben suliba voltak, ezért nem haragudhattunk rájuk... : ) Az állomás felé eldalolásztunk, miközben átbújtunk a kapu alatt. Még támadt egy kósza gondolatunk, hogy a nagyközönségre való tekintettel megmártózunk páran a szökőkútban, de féltünk, hogy annyira élveznénk, hogy lekésnénk a vonat indulását, úgyhogy elvetettük az ötletet - de megyünk mi még arra... : ) -. A vonat csak Füzesabonyig volt hajlandó elszállítani bennünket, ott kénytelenek voltunk átszállni :| De se' gond, már nagyok vagyunk és nem ijedtünk meg. Csak picit unalmas volt dekkolni az állomáson, míg beérkezett a pesti vonat. A nagy csöndet Anonim akkor költött népdalai törték csupán meg, és a vidulásaink, egy-egy mókás soron meg eszmefuttatáson. Egy viszonylag üres kocsit befoglaltunk, szerencsénkre a kaller is szinte egyből lemeózta a jegyeinket, így a Keletiig élvezhettük a továbbiakban is Anonim rímfaragását, és átadhattuk magunkat az álommanóknak - már aki -. A végállomáson lekászálódtunk a vonatról, majd ismét rászóltam Anonimre, hogy lóg a cipőfűzője. Nem is értem miért nem újít be inkább ő is egy tépőzáras cipőt, mint mi, lusták - ugye Zsófi? :D -. Meg jól is néz ki, és kevésbé balesetveszélyes. Dehát ő tudja... míg nem rám esik, addig nem kérem számon ^^

 Jack és José szerencséjükre élvezhették egészen Komáromig egymás társaságát - vajon kihasználták-e? :P -, Zsocnak sem kellett sokat várni a neki való csatlakozásra, Brigit elkalauzoltunk a 30-as irányába, Balázs meg Ádám majdnem a Blaháig jött Pítörrel és velem, de az utolsó pillanatban meggondolták magukat - az idő hiány miatt -. Az utóbbi úriember, mint már néhányszor, most is elkísért a buszomig, és meg is várta velem : ) Itthon szokás szerint bedőltem az ágyba - mellékesen negyed9-kor léptem át az előszobánk küszöbét - és kereken délután 5-ig teljes képszakadás... : )

 Nagyon adta magát a buli, a jó társaság már eleve megalapozta a hangulatot, és a fellépők rátettek még egy lapáttal.  Október 16-án duplázunk! ; ) 

A bejegyzés trackback címe:

https://krisztyn.blog.hu/api/trackback/id/tr721377697

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Blanco 2009.09.25. 17:29:19

Tina , úgy szeretem mikor rosszul írsz valamit .. legalább 6 csomag ropit vettem...

Gyarmati Krisztina 2009.09.25. 21:10:30

Bocsánat... ez teljesen más alapokra helyezi az összes az után bekövetkezett eseményt :D
süti beállítások módosítása