Zsófival a szokásos helyen találkoztunk, aztán a nagy ölelkezés végén kaptam tőle egy tábla csokit :* Picit olvadt volt, úgyhogy nem faltuk fel, hanem eltettem későbbre és elindultunk a Nyugati felé.
Ott összeszedtük Zsoltit, Balázst és Ádámot. Az utóbbi két fitatalember átnyújtott egy zacsit, amiben volt egy doboz bonbon :* Megköszöntem szépen, majd tovább indultunk a Blahára a többiekért. Döme már ott várt bennünket, csatlakoztunk hozzá, aztán szép lassan gyülekeztünk. Nóri hozott nekem egy csomag gumicukrot :* aztán még egy darabig vergődtünk a Blahán... úgyhogy a gumicukor el is fogyott. Páran előrementek a ligetbe, a csapat másik fele meg ott maradt velem - köszi : ) -, mert még vártunk pár embert.
Rühellem az aluljárókat. Gyakorlatilag egy külön kis Világ, ahol mindig zajlik az élet. Míg lelkesen ácsorogtunk és vártunk akikre kellett, betalált minket egy félmeztelen hajléktalan. Kedves, ugyanakkor szívbemarkoló történettel rukkolt elő, miszerint neki már nincsen pólója, mert nekiadta egy másik rászorulónak. Már vártuk, melyikünkét szeretné elkérni... ehelyett megelégedett pár forinttal, meg egy alig elszívott cigivel. Tudom, tudom mire gondoltok. Igen, vannak még rendes emberek.
Nem sokkal később elindultunk a többiek után, aztán elbohóckodtunk a koncertig. 9 előtt pár perccel már ott toporogtunk a Dürer előtt.
A koncert nagyon klassz volt, annak ellenére, hogy rockos alapokra tolta Feri a reppet. Végig tomboltuk az egészet, és ha nem lenne a csendrendelet, akkor nem lett volna ilyen rövidke :/ Eszméletlen hangzása volt az egésznek, nagyon adta. Bár kevés szám volt, ami felismertem a zene alapján, míg Feri meg nem szólalt. De aztán kiabáltam a többiekkel, míg bírtam szuflával : ) fú meg azok az akapellák, nagyon szuper este volt : )
A koncert után még jó darabig ott maradtunk a skacokkal, ment a dumaparti, meg a csocsózás.
Odaültem Daniék asztalához kis naivan, mit sem tudva Sándorról. Egyébként biztos jóarc a srác, de akkor és ott, nem gyengén leszívta az energiáimat...
Kezdte azzal, hogyha adok neki egy ötvenest, bevisz a bokorba. - Hát nem kedves? Biztos egy pillanatra az látszódott az arcomon, mennyire jól esne, vagy én nem tudom. - Aztán tetézte azzal, hogy folyamatosan próbált meggyőzni róla, hogy bármiből korepetálásra szorulok, és nyugodt szívvel vegyem igénybe a szolgáltatásait. - Kösz, de kösz nem. -
Ekkor kicsit koccoltam, mert nem akartam flegmázni, meg szemétségeket odamondogatni. Mikor visszatértem, mintha mi sem történt volna, folytatta ahol abbamaradt a dolog... kész tények előtt álltam: ő maga igényli ezt az egészet, hát legyen. Gondoltam, tesztelem a határokat. De a srácnak már-már szinte kész válaszai voltak mindenre. Ennek ellenére a többiek jól mulattak a szócsatáinkon, egy idő után azt hiszem én magam is élveztem. De picit bántott, hogy olyan sértő dolgokat mondtam neki, de hát nem volt képes észre venni magát egy percre sem, mit tudtam csinálni? Provokált, én meg nem hagytam annyiban.
Közben az éhhalál küszöbén - most picit túlzom - előkerültek szép lassan a duginasik, amiket kaptam (<3), és el is fogytak. Aztán mikor már minden mindegy volt, nekivágtunk a vakVilágnak. Nahjónem. A többség által az oktogoni mekire esett a választásunk. Egy darabon Sándor is velünk tartott... Mintha még nem lett volna elég aznapra a beszélgetésünk - meg úgy kábé örökre -, meginvitált egy földön való alvásra magához. Nah szépen vagyunk, mi? Hol ronthattam el? Talán ott, hogy nem volt ötvenesem... Akárhogy is, itt elpattant a cérna, amit ő is érzékelt és próbált szépíteni, de leszartam. Megkérdeztem tőle full komolyan, hogy most miért jó neki ez, hogy oltogatva van, meg hogy cikizve, vajon miért van erre neki szüksége? Megkérdezte, hogy azért örülök-e, hogy megismertük egymást, mire azt feleltem, nem is ismer. Frappánsan rávágta, hogy én sem őt. Próbáltam magam visszafogni, de nem ment: megmondtam neki kerek-perec, hogy szeretném, ha így is maradna. Aztán előrébb mentem a sorban a Zsófiékhoz.
A Blahára érve Dani, Máté, meg Sándor más irányt vettek, mi meg folytattuk utunkat a mekihez, ahol vergődtünk egy sort még, aztán elkísértük Ádit a nyugatiba, majd Zsóval hazaindultunk, hogy elérjük az első buszt.
Már nagyon fáradt voltam, és csomó baromságot magyaráztam szegény Zsónak, aki szintén hasonló okokból alig-alig reagált. Kiegészítjük egymást : ) Bár, kettőnk közül, őneki voltak flessei mindenféle buszokról... de ezt szintén a fáradtságnak tudtuk be. Meg annak, hogy már otthon szerettünk volna lenni a sok küzdés helyett. Nem is olyan sokkal később, teljesült is a vágyunk, és a meleg paplan meg a puha párna hamar az Álmok országába vezényelt.
