És igen. Megszületett azon bejegyzés, amiért már rögtön a hazafelé uton elkezdtétek páran rágni a fülemet... ám de, sajnos csak mostanra sikerált megalkotnom összefüggően az egész sztorit. Röstellem rettentően, hogy majd' két hétre a történtekre publikálom csak. De ha van erőtök végigolvasni, remélem kárpótol benneteket... ;) [jah és hadd jegyezzem meg, hogy úgy a flash, ha előbb az előző két bejegyzést is a magatokévá teszitek...] 

Álmomból 11-kor riadtam, telefoncsörgésre. Ismét. Már épp kezdtem volna taglalni a Tamásnak, hogy nem csak nekem van telefonom az országban, mikor felismertem a Mara hangját… :)

 Nagyon fellelkesedtem a hallottaktól, olyannyira, hogy vissza sem tudtam aludni. Így hát leróttam a szokásos felkelés utáni rutin köröket, majd beestem az msn elé. Még egy utolsó egyeztetést eszközöltem a kommandós alakulattal, majd lassan össze kellett szedjem magam, hogy beérjek Karcsi elé Kelenföldre.

 Hamar átértünk a Népligetbe, ahol bevártuk a többieket. Kiderült, hogy már majdnem mindenki ott volt előbb, csak szanaszét :D De hamar összeállt a banda, és míg igyekeztünk feljutni a buszra, Csabi élménybeszámolt. Mara közbevágva – ám de illedelmesen – hangot adott csodálkozásának: „Te tudsz beszélni?!”- kérdezte. Merthogy Csabi nem az a csacsogós fajta… :) Totál osztálykirándulás feeling-e volt az egésznek, amiben már rég nem volt részem, de bepótoltuk! :)

 Leghátra ültünk és ugyebár az ilyen távolsági buszok leghátsó ülése az 5 szmélyes. Nahmármost, úgy ültünk (jobbról balra), hogy Mara, Oli, én, Csabi, Döme. Aztán Mara mondta, hogy így hogyan fogunk tudni "pletyózni", hogyha Oli közöttünk ül... és míg mi Olival helyet cseréltünk, a többiek kimulatták magukat ezen a szón :) Ja meg a srácoknak az volt az odaúton a legnagyobb élményük, hogy láttunk egy szakállas nőt… no igen, az élet apró örömeit is kell tudni értékelni… ^^

 Kecskeméten Gugesz várt bennünket, meg az éjj yooo Intelektuál... :) Mivel még be kellett várni három másik csapatot, így ott rajcsúroztunk az állomáson egy darabig - a járókelők nagy örömére -. De nem voltunk nagyon hangosak, meg nem sértettünk közszemérmet sem – legalább is, nem túl nagymértékben –. Ja és a busz még bent állt pár percet, és pont amikor elindult, az eDaninak pont akkor jutott eszébe, hogy fent maradt rajta a telefonja… elkezdett futni, meg kiabálni, de mind’ hiába. Kamilla csodálkozva követte szemmel az eseményeket, majd mikor Dani totál feladta, Kami benyúlt a zsebébe és átnyújtotta Daninak a mobilkészüléket... ^^

 Lassacskán befutottak a többiek és elkezdtünk csobogni a Wanted felé, hogy megvitassuk a haditervet. Viszont a tulajnak támadt néminemű ellenvetése a 18 év alattiakkal szemben… :/ behódolván a zsarnoknak, amit kikértünk még legurítottuk, majd koccoltunk. Kimentünk valami ligetfélébe. Parkba, vagy mi volt az. Páran leheveredtek pipázni, néhányan szétszéledtek, én meg nem bírtam egy helyben toporogni, úgyhogy itt is voltam, ott is voltam, de ¾ 8-kor kisétáltam az állomásra Blanka és Ádi elé, Gugeszt és a Maxit karöltve.

 Visszaérve a többiekhez konstatáltam, hogy még kevesebben lettünk. Nem csak én nem tudtam megülni a seggemen… ^^ De ahogy közelgett a 9 óra, szállingóztak vissza a bázispontra az emberek. Persze mi, akik ott maradtunk, kellemesen elbohóckodtuk az időt :)

 9-kor elindultunk a Malom – amiről én, a kis vidéki fruska azt hittem, hogy tényleg egy igazi malom, amit hajt a patak vize vagy mi… de nem. – felé, ahol bevártuk a FankaDeli Ferit és felköszöntöttük közelgő születésnapja alkalmából. Kedves kis szituáció volt... :) Ádi hívta fel a telefonomról, hogy merre van és mikorra ér a Malomhoz. Aztán mikor odaért, felhívott, hogy Type-al szeretne beszélni :D De közben meg már mentünk felé a tortával… :)

  Mikor nagy nehezen – a sokadik liftfordulóval – felért az utolsó csoport is a BlingBling elé, leadtuk értékeinket a ruhatárosok korrektségében bízva – nem tudom, ki hogy van vele, de én mindig bizalmatlankodom, mikor ilyen helyekre kell betennem a holmim. Bár az emberek alapvetően jók (a népi hiedelem szerint), elég egy rossz (akit a társadalmi szocializáció mocskosabbik szele érintett meg) is közéjük, a táskámnak és a benne lapuló sajtos szendvicsnek hűlt helye, mire visszaérek érte… –, majd a jegyváltást követően bevettük magunkat a helyiségbe :) 

 Tökre nem értem, hogyha odaér az ember egy buliba, akkor miért van olyan kényszerképzete, hogy egyből be kell támassza a pultot… fél, hogy elborul, vagy hogy elhúzzák, míg egy pillanatra félrenéz? :) No de mindegy. Ezt a jelenséget majd egy külön bejegyzésben boncolgatom, ha van rá igény. Ott tartottam, hogy mindenki a pult felé indult - gondoltam megnézem vajon azért tolonganak-e ott olyan lelkesen, mert ingyé' osztogatnak valami jófélét –, így hát követtem őket, és ha már ott voltam, Maxi meghívott egy 5 centes agancsosra, míg én kikértem magamnak egy vbk-t… :P

 Mivel a kiszáradás veszélye már nem fenyegetett, hát felmértük a terepet. Bejött a hely meg minden, tökre igényes és klasszul meg van csinálva… de valahogy még is jobban el tudtam képzelni benne egy Peaches and Cream-es puccparádét, mint egy FankaDeli fellépést… de ettől függetlenül, Feri hozta a formáját (és természetesen a többiek is!) :) No de, ne szaladjunk ennyire előre…

  Nah szóval, ahogy így mászkáltam és ismerkedtem a hellyel, egészen kellemes érzésem volt közben. Olyasmi, mintha legalább is otthon lennék, pedig életemben akkor jártam először Kecskeméten, hát még a BlingBlingben. Ez a biztonságérzet a Saláta rovására írható, persze totál pozitív értelemben! :) Ahogy körbenéztem, szinte mindenfelé láttam legalább egy SK-st. (Aki nem vágja a témát: Saláta Kommandó. Egy „alakulat” a Salátán belül, egy aktív, baráti társaság.) Ebből is leszűrhető, hogy a Sali mennyire összehozza az embereket :)

 Sz’al, miközben nagyban átadtuk magunkat az érzésnek, megkezdődtek a koncertek. Ami meglepett – de pozitívan könyveltem el –, hogy Intel' és PIT is helyet kapott a színpadon. PIT-et még nem hallottam élőben soha, de egész jól tolta :) No meg Anonim MC is tartogatott meglepetéseket… őt például tökre nem így képzeltem el... :P és egész kellemesen elbeszélgettünk, mikor a pultnál a fellépés után összetalálkoztunk: 
 Mondta, hogy engem felismer a fórumról, meg a Dömét is. Eléggé hitetlenkedve fogadtam, ezen állítását, mivel pólónk hátán viseltük neveinket – értelem szerűen ki-ki a magáét :) –, meg anno, mikor Miskolcon mikor dumáztunk Bustával, mondta, hogy a fórumos képek szerinte, tökpicik és alig ismerni fel rajta bárkit is… :P

 Bevallom, mikor meghallgattam anno a Dharmatic albumot, elkeseredtem kissé. Merthogy csipázom az FMaN Tibi zenéit, meg az IFS trekkeket is nagyon szeretem, de valahogy ez a közös project nekem nem jött be. És mikor az új lemez beharangozójára ráfüleltem a youtube-on, akkor kellemeset csalódtam. A „Béta” cím választás valóban találó volt az első lemezhez, szerintem :) Ez a második nagyon odab*szos lesz! :) Jah és a fellépéshez fűzött reményeim valóra váltak, mert bíztam benne, hogy attól, hogy Dharmatic fellépés, lesz pár IFS nóta, meg SzSz2-s is. És volt! :)

  A koncertek befejeztével kezdetét vette az őrült tombolás. Persze csak azok számára, akik megmentek az este folyamán. Vegyük példának azt a leányzót, aki rácuppant a Karcsira és nem akarta elfogadni, hogy viszonzatlan marad szerelme… Arról nem beszélve, hogy tanubizonyságot tett arról, hogy az alkohol mennyi önbizalmat kölcsönöz az embernek: a FankaDeli fellépés közepén gondolt egyet és felment Feri mellé a színpadra… Amennyire tudom, nem lett következménye :)

 Mire kettőt fordultam, az SK szétszéledt. Páran lementek vissza a parkba pipázni, a többiek meg odabent lézengtek. De olyan is volt, aki hazament… :( Azért, a körülményekhez képest, igyekeztem jól érezni magamat, ami nagyjából sikerült is. A nagy mulatozás közepette felcsendült a "cikk-cakkos" nóta is, Karcsival egyből a BT-re gondoltunk, ezért dobtunk is rá egy sms-t. Hajnalban… ajj... Bocsi Tomi! Remélem vissza tudtál aludni :/ 

 Lassacskán szálingóztak hazafelé az arcok, így jobbnak látták a szervezők, ha takarodót fújnak. Ebből következik, hogy nem volt maradásunk. Szedelőzködtünk, megkerestük a többieket, majd elindultunk az állomás felé. Kál…Csabi nem bírta ki kiabálás nélkül, ismét. Erre akár fogadni is mertem volna, de senkinek nem lett volna mersze az ellenkezőjére voksolni, így nem volt kivel. 

 Bár senki sem nézte meg odaérkezésünkkor, hogy mikor indul hazafelé busz, még is remekül időzítettünk: a Budapestre induló járatig alig 10 percnyit kellett várakozni. Nos, ezzel szemben a Nagykátára tartó busz startjáig még jócskán volt idő, amit ki kellett bekkeljenek a többiek… :/ 

 A fővárosba igyekvő busz beállt a kijelölt kocsiállásra, úgyhogy fájó búcsút vettünk ácsorgásra ítélt, fáradt - ám de élményekkel teli - társainktól, majd felverekedtük magunkat a járműre. Befoglaltuk ismét az „osztálykirándulós” helyet, előre meg letelepedett pár nyugdíjas. Eleinte mindenki tökre élénk volt, de mivel ez a hazafelé menő busz, nem gyorsjárat volt – azzal ellentétben, amivel odafelé mentünk –, sokan kidőltek – mert nem szednek Béres cseppet… :D –.

 Döme és Csabi (itt had jegyezzem meg, hogy ő nem az a Csabi, amelyiknek kiabálási kényszerei vannak, hanem amelyik ritkán szólal meg :)) elemükben voltak, mint mindig. Fotózkodhatnékjuk volt, úgyhogy pózoltak, én pedig elszántan kattintgattam és próbáltam elkapni a pillanatot – amit néhányszor sikerült is! –. Ebben az időintervallumban a legtöbbször elhangozz mondat (pontosabban kérdés) a „nah most milyen legyen?” volt. Íme pár gyöngyszem a portfólióból:

 Aztán a Csabira mintha álomport szórt volna egy szorgos manó, elnyomta az álom – természetesen nem egyik pillanatról a másikra… –, így hát Dömével és Marával új elfoglaltság után kutattunk, míg meg nem zavart egy sms. Csabitól érkezet az én készülékemre. Neeem, nem attól amelyik aludt, ne gondoljátok, hogy alva sms író, csak sokat mocorog, miközben aluszik :) A másik Csabitól jött üzenet, értelemszerűen. Nahmármost, én próbáltam a lehető legrövidebb időn belül válaszolni, de valami különös oknál fogva – és most jön a triplacinkesoltárigáz csavar – elaludtam közben :D Vagy két szót írhattam ez előtt a tett előtt, és arra eszméltem fel – köbö másfél percnyi heves szuszogású pislogás után –, hogy páran kacarásznak azon, amit az imént körbeírtam nektek… Ez van, vállalom… ^^ no, de utána befejeztem a szöveget és elküldtem az üzenetet. 

 Aztán Mara is bealudt, és Döme úgy döntött, meg kell hallgassa az IFS 4falát. Aki ismeri ezt a trekket, tisztában van azzal, hogyan is kezdődik… (aki nem, az füleljen rá mindenképpen!) Egy bácsi – vélhetően laikus a hazai hiphop terén – nehezményezte a hajnali órákban való éneklést és ennek hangot is adott: „A nyávogást be lehet fejezni!”- nyilatkozott fennhangon, megbotránkozva. „Ez nem nyávogás, hanem hiphop és 1 másodperc múlva jött volna a repp…”- duzzogott Döme. Teljesen jogosan, szerintem. Mert tökre nem voltunk hangosak, de tényleg. Arról nem is beszélve, hogy húsvét hétfő hajnalban hova a fittyfenébe megy egy sereg nyugdíjas?! 

 Pestre érve szétszéledtünk, ki-kiment a maga útjára. Nekem személy szerint nem volt kedvem hazamenni. Úgy éreztem, nagyon hamar elment a nap és ez elszomorított. Olybá tűnik, hogy jó társaságban az idő csak úgy suhan. Bezzeg amikor az iskolában azon imádkozik a nebuló, hogy nehogy felszólítsák óra végéig, akkor az a 45 perc egy egész emberöltőnek érződik. Nonszensz.