Még mindig kivagyok a záródogáktól. Vészesen közeledik a leadási határidejük, és még csak kettőt adtam le a háromból, és egészen tegnap estig eléggé aggódtam, hogy nem fogok elkészülni az utolsóval időre. Na igen, tegnap (is) nagy nehézségek árán nekirugaszkodtam az írásnak olyan 10 óra körül, és mikor anyukám hazaért a munkából (este 6), akkor esett le, hogy végülis egész nap folyamatosan bújtam a szakirodalmat és töltöttem meg gondolataimmal a megnyitott word dokumentumot. Egy nap alatt 9 oldal... legyetek rám büszkék, anyukám is az! :)

Aztán meg itt van ez a fránya ruppótlanság. Bár utáltam, erősen gondolkodom rajta, hogy visszamegyek hoszteszkedni. Maga a meló amúgy nem szar, inkább némely koordinátor, meg a megkésett fizetések vették el a kedvemet anno. Az utóbbi csalódáson (vagy minek is nevezzem) egy másik ügynökség simán javíthatna, viszont az üzletek koordinátoraival nem lehet mit kezdeni: vagy mosolyogsz, tűrsz és nyelsz, vagy pedig mindenféle mondvacsinált okokkal levonnak a béredből. Akárhogy is, amint leadtam ezeket a nyavalyás irományokat, telefont ragadok ez ügyben.

Ahogy az is biztos, hogy ideje valóban eleget tennem többszöri fogadalmamnak, miszerint nem nézem többé a tévé híradót - ami már csak azért is nonszensz, merthogy újságírópalántaként ildomos volna naprakésznek lennem. De valahogy nem bírja a gyomrom ezt a sok rosszat, ami a világban történik mostanában. Arról nem beszélve, hogy olyan eseményekről is számolnak be a híradásokban, amelyek személyes vonatkozást forgatnak fel. A legrosszabb még is az, hogy ezek elől a dolgok elől nem lehet elmenekülni, mert bármelyik országba mész, ott is elüthetnek valakit a zebrán a másodperc törtrésze alatt, külföldön is akadhat pont akkor, pont ott egy őrült sofőr, aki áthajt a szemközti sávból a tiédbe... az ember sehol sincs biztonságban, hiszen akár a saját házában is az életére törhetnek, és ha ne adj isten megvédené magát, még a végén őt marasztalnák el súlyos testi sértésért, vagy valami hasonlóért - de az ilyesfajta dolgokkal persze nem foglalkoznak a felsőbb hatalmak, mikor az új alkotmányt készítik elő. Hiszen az, hogy Magyar Köztársaság helyett Magyarország álljon az okmányokon, sokkal fontosabb. Igaz, az államadósság (szintén) mit sem számít, merthát mi az a közel 30 milliárd forint, amiből az állam minden okiratát lecserélik? Arra vagyok még nagyon kíváncsi, hogy a sajátjaink helyett automatikusan kiküldenek-e újat, vagy pedig minden családnak a kosztpénzből kell-e majd megoldani ezt a fejenként nagyjából 25-30 ezer forintos kis apróságot.

Ne, de hogy ne mindig csak panaszkodjak, felhívnám a figyelmét azoknak, akik az elmúlt héten nem léptek volna ki a négy fal közül: itt a tavasz! :) Olyannyira, hogy tényleg. És holnap át is kell állítani az órát - szóval 60 perc gyakorlatilag elveszik. Jobbkor nem is jöhetett volna, ugyanis hétfőnként délután 1-kor kezdődnek az óráim, így mit sem fogok érzékelni az időveszteségből :) De a legjobban még is annak örülök, hogy eláshattam a téli kabátomat a szekrény mélyére, és immár a fogason a dzsekim feszít. Talán az osztálykirándulásra már elég lesz egy mellény is?