Ilyen egy rohadt napot, mint ez... Hihetetlen...
Igyekeztem beérni a munkahelyemre, mert utálok késni (nem csak onnan, hanem úgy egyáltalán magát a késést ki nem állhatom), úgyhogy hamar összekaptam magam, de így is rohanás lett a vége, mert elszartam az időm a saláta fórumom, ismét... :)
Az eső zuhogott, az első lépésemmel megtaláltam az utca legmélyebb pocsolyáját (nem is én lennék, hogyha nem így történt volna)... Visszajönni már nem volt időm, mert lekéstem volna a buszt - itt megjegyezném, hogy mikor hamarabb ott vagyok, akkor mindig késik az a tetű...de mikor meg rohanok, akkor elmegy az orrom előtt... - így hát csurom vizes cipőben keltem útra.
Az eső továbbra is szakadt, elég rendesen, előkaptam hát az esernyőmet, ami nem igazán akart szakszerűen funkcionálni (miért is ne)... így hát a buszmegállóig kutyafuttában elszerencsétlenkedtem vele. De nem sikerült megjavítanom, sőt, a buszon sem. De legalább mire beértem az Etele térre, már majdnem száraz lett a cipőm. Hogy ne ázzak még jobban széjjel, siettem a buszhoz, a busztól pedig a villamoshoz. Hamar beértem az irodához, erre mikor már ott vagyok majdnem az ajtóban, hívnak, hogy elszállt a rendszer és nem tudunk dolgozni... Ez volt az a pont, amikor szívem szerint tömeg mészárlásba kezdtem volna a nyílt utcán. Ámde a szüleim nevelése szerint ilyet nem szabad csinálni; szóval vettem egy nagy levegőt, és visszaindultam a villamoshoz.
Persze, nem a munkatársaim a hibásak, nem is haragszom rájuk. Csak hát azért még is... Érdről bemászni a semmiért, ilyen buzi időben... :( És a hazafelé út is kellemesen telt, hogy kerek legyen a napom. Majd' fél órát vártam az Etele téren, hogy hazajuthassak, természetesen azt is a dézsából zúduló esőben...
Már beletörődtem, hogy ez egy ilyen hónap. Remélem a február (ami mindjárt itt van végre) több örömöt hoz az életembe.
